Várpalota

2014.11.07. 19:15

A Jobbik nem támogatja a települési adót

Várpalota - A települési adók kivetésének lehetőségét kritizálta pénteki sajtótájékoztatóján Galambos István önkormányzati képviselő, a Jobbik városi elnöke.

Szabó Péter Dániel

- A 2015-ös költségvetési törvényhez kapcsolódó adótörvények csomagjában, az oly nagy visszhangot kapott internet adó mellett egy másik, új adó bevezetéséről is szó van. Ez a települési adó, amelyet a helyhatóságok vethetnének ki január 1-jétől - mondta el a Jobbik helyi irodájában tartott tájékoztatón Galambos István.


Galambos István, a Jobbik várpalotai elnöke a sajtótájékoztatón (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A párt helyi elnöke hozzátette, a települési adó nem keverendő össze a helyi adókkal. Azoknál ugyanis világosan szabályozva van az adó alanya, tárgya és mértéke. - A települési adó esetében mindez hiányzik, így akár korlátlan adóztatás is várható. Mindössze annyit tudunk, hogy bármely olyan adótárgyra kivethető lesz, melyet még nem súlyt más közteher, valamint szervezetekre és vállalkozásokra sem vethető ki, jegyezte meg az önkormányzati képviselő, aki szerint az adó tárgyának csak az önkormányzatok fantáziája szabhat majd határt, így akár a kéményből kigomolygó füstöt is meg lehet majd adóztatni.

A politikus szerint a költségvetésből világosan látszik, hogy a 2015-ös év megszorításokat tartogat az önkormányzatok számára. - A Jobbik ezt nem támogatja, bízunk benne, hogy Várpalota önkormányzata nem fog élni ezzel a lehetőséggel - mondta el Galambos István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!