Sport és honvédelem

2017.11.16. 20:51

Nyílt napot tartottak a Faller iskolában

Honvédkadét és sport szakgimnáziumi képzés is indul 2018 szeptemberében Várpalotán, derült ki a PSZC Faller Jenő Szakképző Iskolája és Kollégiuma közszolgálati nyílt napján, amelyet a közelmúltban tartottak az intézményben.

Szabó Péter Dániel

Honvédelmi bemutatót is láthatott a közönség az intézmény udvarán Fotó: Szabó Péter Dániel

Az iskola udvarán honvédelmi és rendészeti bemutatókat tartottak, de a fiatalok kézbe vehettek fegyvereket is. A tornateremben pedig a különböző sportágakkal ismerkedhettek meg, s ki is próbálhatták magukat.

Honvédelmi bemutatót is láthatott a közönség az intézmény udvarán Fotó: Szabó Péter Dániel

A nyílt napon elhangzott, a következő tanévben elindul Várpalotán a honvédkadétképzés, mellyel az elhivatott fiatalok számára egyenes út vezet a katonai pálya irányába. A képzés részleteiről a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Lippa Violetta őrnagy, az MH Bakony Harckiképző Központ részéről Vokla János ezredes, központparancsnok, valamint Hajdu István, a Faller igazgatója tájékoztatta az érdeklődőket.

- A pályakezdők a honvédségen belül több területen is megtalálhatják a lehetőségeket, hiszen a például a várpalotai harckiképző központban van ellenerő század, logisztikai alegység és szimulációs gyakorló és kiképző egység is. Fontos az, hogy mit akar elérni a fiatal a katonai pályán – mondta el Vokla János központparancsnok.

- Szeretnénk egy olyan lehetőséget adni az érdeklődőknek, amely ténylegesen elindítja a tanulókat az altiszti képzés irányába. A tanultak révén ugyanis könnyebb útjuk lesz a katonai pályán – fogalmazott Hajdu István, az intézmény igazgatója.

A nyílt nap keretében együttműködési megállapodást kötött a PSZC Faller Jenő Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Várpalota önkormányzata, valamint a Várpalotai Bányász SK szakosztályai és a Várpalota Kosárlabda Klub. Ennek értelmében a sport szakgimnáziumi képzésben részt vevő fiatalok a labdarúgás, kézilabda, kosárlabda és az asztalitenisz sportágakkal kiemelten, a délután edzések mellett délelőtti tréningek során is foglalkozhatnak.

Campanari-Talabér Márta polgármester az aláírást követően elmondta, az új képzési forma révén a várpalotai fiataloknak lehetőségük lesz, hogy helyben tanuljanak és sportoljanak. A végzettséget követően pedig a városban dolgozhatnak és a helyi szakosztályban folytathatják sporttevékenységüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!