2017.09.04. 19:42
Jó reggelt, Veszprém megye!
Hol volt, hol nem volt, egyszer csak itt volt megint.
Bámult be az ablakon alkonyatkor, füstös levegőt pöfékelve valami szakadt, országra-világra szóló zsivány útszélen lelt pipájából, amit ő már épp csak sárgulni készülő lombforgáccsal tömött dagadtra, azért oly fanyar a füst. A ködös pára, mi szakállába ragadt ma reggel az úton, most úgy gomolyog elő a hideg üvegtáblának feszülve, mint kígyó a fonott kosárból. Áll és néz befelé. Ha közelebb lépünk hozzá, előtűnik az igazság: arcát nem kormos fakéreg, hanem bátortalanul vetett ákombákomok, az első ábécé betűi borítják. Büszkén viseli cifra ráncait, akárcsak gombakalapja karimáján a dió- és gesztenyefüzért. Tollat is tűzött melléjük, fecskéét, emlékbe. Nem moccan, tétován elmereng. Látom rajta, gondolkodik. Tán ő sem hiszi, hogy ismét eljött az ő ideje.