Vélemény

2023.05.22. 15:57

Kérjük, várjon a kezelő jelentkezésére!

Őrsi Ágnes

Gondolom, nehezen találnánk széles e hazában akár egyetlen embert, aki nem lett iszonyú dühös, amikor telefonon szeretett volna ügyet intézni, de az többszöri próbálkozásra sem sikerült. Volt már olyan, hogy sorba hívogattam a gép által javasolt mellékeket, de annyi volt belőlük, hogy nem értem a végére, letelt valamiféle idő, kezdhettem elölről. A jövőkutatók már régen megjósolták, hogy a robotizáció, na meg a mesterséges intelligencia a munkavállalók egyre nagyobb hányadát fogja helyettesíteni, amiből az következik, hogy többen dolgozhatnak majd a szolgáltatásban. A jóslat fele teljesülni látszik, de fogalmam sincs, hova lesz az a rengeteg felszabaduló munkaerő, ha ugyanakkor már mindenféle ügyintézéshez gépi utasításokat kell követnünk. Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen segítséget tud adni Veszprém megyében egy, a Tiszántúlról jelentkező ügyintéző. Kis ország vagyunk, de ennyire? Mi lesz velünk, sima mezei halandókkal? Az emberi együttműködést nem lehet kiiktatni! Az „okos” megoldások szaporodása minden téren feltartóztathatatlan; idén a locsolók között már egy telefonos is akadt, de szerencsére anyák napján még személyesen kaptam a virágot a gyerekeimtől. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában