Veszprém

2013.04.30. 18:57

A Cserhát múltjáról

Május 7-én délutántól estig a Cserhát városrész történetével ismerkedhetnek az érdeklődők a Laczkó Dezső Múzeumban.

Szabó Zsuzsanna

Május 7-én minden a Cserhátról fog szólni a múzeumban. A Gizella napok programsorozat kísérő rendezvényeként kedden 14 órakor Cserhát városrész-történeti ismeretterjesztő előadássorozat kezdődik a múzeumban. A házigazda és a megyei levéltár közös rendezvényének első előadásában Gubicza László építészmérnök beszél Veszprém városrendezéséről- és fejlesztéséről 1945-től napjainkig. Nagy Szabolcs főlevéltáros Városrekonstrukció vagy városrombolás címmel tart előadást, Balassa László építészmérnök A Cserhát szocializmus kori átépítését mutatja be építész szemmel. Ruttkay Gyula építészmérnök Veszprém városközpont Kossuth utcai tömbrehabilitáció 1978-1988 című előadását hallgathatja meg a közönség. Záróelőadásként Brányi Mária alpolgármester szól a belvárosi rehabilitációról.

Az előadássorozatot követően 17 órakor nyílik a Veszprém szegről szegre I. Cserhát – Szent Iván-szeg című városrész-történeti kiállítás. A 1965 előtti városrészt korabeli térképek és a gazdag fotódokumentáció segítségével járhatják be képzeletükkel a látogatók. A tárlat keresi a 20. század második felében zajló városrendezés mozgatórugóit, és a nagyközönség számára kevéssé ismert terveket is bemutat. A kiállításban helyet kapnak a régészeti feltárások leletei, és választ ad arra is, hogy miért rendelkezünk olyan kevés ismerettel a Cserhát területére eső középkori településről, a Szent Iván-szegről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!