Veszprém

2014.05.13. 17:16

Folytatódó fejlesztés

Veszprém – Egy tartózkodással fogadta el a belváros-rehabilitáció I/B ütemét keddi rendkívüli ülésén a városi önkormányzat képviselőtestülete.

Mátyus Tamás

Az ülés elején az MSZP által a Közjóléti bizottságba delegált és a közelmúltban elhunyt Surányi Józsefné helyére Sőregi Attilát nevezték ki, majd jogszabályi változások miatt módosították az állatkert társasági szerződését.

A belváros-rehabilitáció 1/B ütemében 567,5 millió forintból újulhat meg a Jutasi út nyugati oldalán levő téglafal és gyalogos közlekedési rész, a Lordok Háza mögötti terület – ahová kulturált hulladéktárolókat építenek –, az OTP melletti zöldterület, a Hangvilla melletti park, a Vár Áruház homlokzata, a Gizella, Sarolta, és Fortuna udvarok valamint a zeneiskola előtti tér és az épület homlokzata. Brányi Mária alpolgármester (Fidesz-KDNP) kiemelte, cél a gyalogos közlekedési felületek komfortosabbá, akadálymentessé tétele és a már sikeresen megkezdett belváros-rehabilitációs folyamat folytatása.

Az ülésen döntöttek a Civil Keret pályázatról is, melyről Némedi Lajos alpolgármester (Fidesz-KDNP) megjegyezte, a korábbi 4 helyett idén 6 millió forintot tudtak felosztani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!