Tanyára menekített értékek

A történész egyórás ismertetőjében a száraz tények bemutatása helyett inkább arra törekedett, hogy korabeli dokumentumok és fotók segítségével az intézmény történetéhez kapcsolódó különlegesebb eseményekről adjon számot. Habár a múzeum létrehozásának ötlete már az 1870-es években felmerült, az intézményt négy évtizeddel később, 1903-ban alapították. Az intézmény létrehozásában Lóczy Lajosnak is - a múzeum első igazgatója, Laczkó Dezső mellett - elévülhetetlen érdemei voltak. A múzeum ekkor nem önálló épületben, hanem a vármegyeháza második emeletén kapott helyet, az első kiállítást pedig 1904 novemberében rendezték - a sors különös játéka, hogy ugyanaznap kerültek elő az első római kori leletek Balácáról! A múzeum első évtizedét a békés gyarapodás jellemezte, Hornig Károly veszprémi püspök például ezer koronát adományozott az állomány bővítésére, a Felsőkereskedelmi Iskola az éremgyűjteményét ajándékozta az intézménynek, míg a szakmai munkáról évente kiadott nyomtatott füzetekben számoltak be. A múzeum mostani épületét 1914-ben kezdték el építeni, az első világháború miatt azonban végül csak 1925-ben avatták fel, az ünnepségen Horthy Miklós kormányzó és Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter is részt vett.

Rainer Pál elmondta, hogy az első kiállítást 1904 novemberében rendezték – a sors különös játéka, hogy ugyanaznap kerültek elő az első római kori leletek Balácáról (Fotó: Penovác Károly)

A két világháború között élénk tudományos élet zajlott a múzeumban, ezt bizonyítja, hogy több európai ország egyetemével is együttműködött az ekkor még Veszprémvármegyei Múzeum néven működő intézmény. Laczkó halála után az eredetileg vasutas, de a muzeológusi szakmát Laczkó Dezső mellett kitanuló Rhé Gyula vezette a múzeumot, s hozzá, valamint az igazgatói székben őt követő Nagy László nevéhez köthető az ország egyik első tájházának Bakonyi Ház létrehozása. A Rainer Pál által bemutatott számos dokumentum közül az egyik legérdekesebb egy engedély volt, amelyben Nagy László egy légi fotózáshoz kért segítséget a légügyi hivataltól, amit azonban valószínűleg végül nem kapott meg. Az igazgató a háború idején a Szovjetunióban magyar néprajzi és őstörténeti kutatásokat is végzett, sőt, 1940-től katonai szolgálatot teljesített a Sziklában, emellett azonban ellátta múzeumigazgatói feladatait is. Az igazgató előrelátását dicséri, hogy már 1942-ben kérvényezte, hogy a múzeum gyűjteményének értékesebb darabjait a Nemzeti Bank bombabiztos trezorjában, a veszprémi Sziklában helyezhessék el. A háború utolsó időszakát azonban nem ott, hanem a püspöki szeminárium pincéjében és egy Veszprémtől 15 kilométerre eső tanyán vészelték át a legfontosabb tárgyak és iratok. A második világháborúban nem csupán a műkincsállomány java része maradt sértetlen, de szerencsére az épület sem kapott bombatalálatot, a felújítása azonban így is több évig eltartott. A világháború utáni első ásatást 1948-ban Farkasgyepűn végezték, ahol késő bronzkori halomsírokat tártak fel, az egyre erőteljesebben kibontakozó diktatúra azonban a múzeumot sem kerülte el: a dolgozók életrajzait bekérették, míg Nagy László igazgatót mondvacsinált okokból felmentették a munkavégzés alól 1949-ben.

A múzeum legutóbbi hat és fél évtizedének története azonban már egy következő előadás témája lesz.