Veszprém

2014.08.17. 08:50

Kutatómunkába kezdtek a dózsások

Veszprém - A holokauszt emlékév kapcsán országos pályázat keretében kaptak lehetőséget általános és középiskolás tanulók városuk megsemmisült, vagy mára más funkcióban működő épülete történetének a feldolgozására.

Jákói Bernadett

A cél, bemutatni az 1944-ig működő zsidó oktatási intézmények múltját, és emléket állítani a mára elfeledett zsidó iskolák diákjainak és tanárainak. Az elkészült gyűjtésből tanulmányt kell készíteniük, és a saját iskolájuk diákjai számára beszámolniuk a kutatási eredményekről. A figyelem elsősorban az egykori izraelita közoktatási intézmények több évszázados működésére, a hajdani zsidó közösségek oktatási és kulturális életének megismerése irányul, fókuszálva a kultúrtörténeti örökségeikre, gazdasági, kereskedelmi szerepükre, a zsidó közösségek, jeles személyek, városokban betöltött közéleti funkciójukra.

Máthé Éva, a téma helyi szakértője is segíti a Dózsa iskola nyolcadikos diákjainak kutatómunkáját. Fotó: Jákói Bernadett

A legérdekesebb időszak, a 19-20. század fordulója, amikor is városunk életében látványos változás következett be, ami társadalmi, gazdasági fellendülést is hozott magával. Nem utolsó sorban, ebben az időszakban épült újjá a nagy cserháti tűzvész után a Szabadi utcai zsidó iskola klasszikus épülete azzal a kapuval, ami napjainkra, felújítva városi holokauszt emlékmű lett.

A diákok, Bede Melinda, Demény Bence, Felleg Noé, Funst Benjamin, Mann Lotti, leendő nyolcadikos tanulók részesülhettek iskolájuk igazgatójától, egyben felkészítő tanáruktól Veress Józseftől a megtisztelő felkérésben. A diákok nagy örömmel és várakozással kezdik meg az izgalmas kutatási munkát. Az első segítséget és inspirációt Máthé Évától, a téma helyi szakértőjétől kapták, az első konzultáció helyszíne pedig az EKMK Helyismereti Gyűjtemény kutatóterme volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!