Veszprém

2014.12.16. 21:05

Értékes hegedűt kapott a kamarazenekar

Veszprém – Tízmillió forintot meghaladó értékben ajándékozott egy 1867-ben készült hangversenyhegedűt a Kinizsi Bank a Mendelssohn Kamarazenekarnak adventi koncert keretében a megyeháza Szent István termében, kedden este.

Kovács Erika

Flórián Bence, a bank elnöki kabinetfőnöke köszöntője után Lakatos Antal, a több mint ötvenéves cég elnök-vezérigazgatója kiemelte: fontosnak tartják a segítégnyújtást.

Lakatos Antal hangoztatta továbbá: alapvetőnek tekintik a támogatást nehéz helyzetű gyerekeknek, családoknak, és a művészetek, a kultúra területén. - Ha mindenki csak egy keveset tesz a közösbe, és azon a húron játszik, amelyiken leginkább tud, harmonikus lesz a saját és környezete élete is. Adni érdemes, mert az ember mindig többet kap vissza - vélte. Az átadott értékes hegedűt a minőség, a művészet szimbólumának, illetve hídnak nevezte múlt és jelen között, mely utat mutat a lelki békéhez. Advent kapcsán kiemelte a szeretet, a hit, a megbocsájtás jelentőségét. - Taps nem azért jár, ha valakit kiütnek, hanem amiatt, ha az ember feláll fogalmazott, hozzátéve: szabadságharcot vívnak környezetükkel a vállalkozásért, a tulajdonért. A siker a hétköznapok küzdelmének és ügyfeleiknek köszönhető, amelyek megteremtik a mostanihoz hasonló ünnepeket - mondta.

A háttal álló Kováts Péter átveszi a hegedűt Lakatos Antaltól Fotó: Nagy Lajos

A hangszert Nemessányi Sámuel, a legnagyobb magyar hegedűkészítő mester vörösfenyőből és habos jávorfából készítette, a ritka értékes darab úgynevezett guarnerius modell - mutatta be a ritka hangszert Kováts Péter, hegedű művész, a kamarazenekar művészeti vezetője. Mint mondta ez a hangszer ritkaságnak számító műkincs, hangzása egyedülálló. Történetéről felidézte, hogy egy osztrák család hozta Budapestre, hogy eladják egy amerikai műtárgy kereskedőnek. Erről értesült Kováts Péter veszprémi művész.

- A hegedűről Lakatos Antallal még tíz éve beszéltünk, aki akkor szavát adta arra, ha lehetséges, vásárol ilyen hangszert a zenekarnak - avatott be a részletekbe a művész. Az üzletember tartotta szavát. A köszöntők után a kamarazenekar adventi hangulatú, szép karácsonyi műsort adott a megyeháza zsúfolásig megtelt dísztermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!