Veszprém

2015.05.20. 11:11

Gránátvető a kertben - Izgalmas programok a Honvédelem napja alkalmából

Pisztolyoknak, gépfegyvereknek adott helyet a múzeumkert egy napra. A Honvédelem napja alkalmából az érdeklődők kipróbálhatták a hatástalanított eszközöket és több kapcsolódó programon is részt vehettek.

Kutasi Zsófia

– A rendezvény ötletét elsősorban az első világháború centenáriumi emlékévéhez kapcsolódó múzeumi szabadegyetemi előadások adták – nyilatkozta Benkő Gabriella, a szervező Laczkó Dezső Múzeum kulturális menedzsere.

A múzeum a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központjával és a Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezreddel együttműködve a Katona-dolog című rendezvényén több érdekes és látványos programot szervezett.

A Rózsa úti, a Padányi Bíró Márton, és a Simonyi Zsigmond általános iskolák felső tagozatos tanulói valamint a Vetési Albert Gimnázium diákjai részére múzeumpedagógia foglakozásokat valamint bemutatókat tartottak.

A gyermekek a foglalkozásokon interaktív módon ismerkedhetnek meg az első világháború frontjain harcoló katonák mindennapjaival képek, műtárgyak és filmrészletek segítségével. Hasznos információkhoz juthattak a világháborús eszközökről és az egykori eseményekről. Kipróbálhatták a hadsereg Jet-fly szimulációs gépét, megismerkedhetnek a korábban és jelenleg használt harcászati eszközökkel, többek között a Gepárd M1 mesterlövész puskával, gránátvetővel, géppuskával és pisztolyokkal.

A felnőttek számára a nagy háború eseményeiről, érdekességeiről interaktív, előadást tartottak.Emellett kézműves foglalkozások, lövészárok-kereső játék, kitüntetés, vitézkötés-készítés és színező várta az érdeklődőket.

A Veszprémiek az I. világháborúban, az I. világháború Veszprémben és A II. világháború emlékezete című időszaki kiállításokat a látogatók ingyenesen megtekinthették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!