Veszprém

2015.09.27. 12:28

A szentmise után megáldották a pásztorokat

Szent Mihályról prédikált Nagy Károly apátkanonok a vasárnap délelőtti ünnepi szentmisén, melynek végén megáldotta a pásztorokat.

Balla Emőke

Szent Mihálynak nagy ereje van. Nemcsak a magyar nemzetet, de az egész emberiséget védelme alá veszi. Erről beszélt Nagy Károly apátkanonok a Szent Mihály bazilikában tartott ünnepi szentmisén. Prédikációjában Szent Mihály mellett megemlítette Gábriel és Rafael arkangyalokat és azokat a pápákat, akik életfeladatuknak, hivatásuknak tartották Szent Mihály tiszteletének, kultuszának terjesztését. A székesegyház megtelt ünneplő hívekkel.

A mise végén az apátkanonok megáldotta a pásztorokat a Szentháromság téren. „Áldd meg azt a fáradságos munkát, amit a pásztorok végeznek” – fohászkodott. Szent Mihály napja a gazdasági év fordulója. A pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról. A hagyomány szerint Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Mihály napján hajtották vissza a falvakba. Ezért ekkor számoltatták el, szegődtették újra a pásztorokat, fizették ki őket.

Vastag Richárd, a Népművészet ifjú mestere és táncosai, valamint Boldizsár József és zenekara bakonyi néptáncokat adtak elő és tanítottak a téren lévő érdeklődőknek. Kicsik és nagyok álltak be a táncba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!