Veszprém

2015.09.04. 09:44

Nem indul kilencedik évfolyam a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában

Negyvenkét diák tanul a Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola intézményegységében.

Balla Emőke

A középiskola tizedik, tizenkettedik, tizenharmadik osztályában, valamint az érettségizettek számára meghirdetett három éves szakképzés mindegyik osztályában vannak tanulók, a kilencedik és a tizenegyedik osztály viszont nem indult. A jogszabály szerint tizennégy diákkal lehetne az osztályt indítani, idén négyen jelentkeztek.

Az intézmény az elmúlt években is küzdött létszámproblémákkal. A Dunántúlon több helyen van zeneművészeti szakközépiskolai képzés, „konzi” működik Székesfehérvárott, Szombathelyen és Győrben. (A hasonló szombathelyi képzésen tizenhét kilencedikes kezdte meg a tanévet). A kínálat nagy és egyre kevesebb a zenei pályára készülő diák. Konziba az megy, aki a zenei pályát élethivatásának választja, zenésznek, művésznek, zenetanárnak készül. Alapfokon ma is sokan tanulnak zenét – a jövő évben száz éves fennállását ünneplő Csermák Antal Zeneiskolában idén 850-en, de voltak évek, amikor 1200-an –, a középfokú zenei képzést azonban csak a zenei pályára készülők részesítik előnyben. Itt soha nem volt és nem is lesz túljelentkezés.

A létszámproblémák orvoslására (is) vonták össze a két intézményt három évvel ezelőtt. A Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolának két intézményegysége lett: a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola és a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola. Az utóbbi a Megyeház tér 5. szám alatti épületben működik és ez lett az új, összevont intézmény székhelye is. A konzi – kiköltözve a korábbi, Völgyhíd téri épületéből – a Dózsa György u. 2. szám alatti épületben, a volt „Dimitrovban” kapott helyet. Egy intézmény, egy tantestület jött létre. A zenei tárgyakat oktató pedagógusok között vannak, akik az összevonás előtt és ma is tanítanak alap- és középfokon is. Az intézmény fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), a pedagógusok a Klik alkalmazottjai. A Klik két évvel ezelőtt, amikor szintén nem jött össze az osztály indításához szükséges tanulói létszám (akkor tizen voltak), kért méltányosságot a Klik elnökétől, de nem kapta meg, tájékoztatott Szauer István, a veszprémi tankerület igazgatója. Azt mondta, bízik benne, hogy folytatódhat a képzés. Erre ösztökéli a nevelőtestületet, az összevont intézmény új lehetőségeket is kínál. A városban valamennyien arra törekszenek, hogy a középfokú zeneművészeti képzés megmaradjon Veszprémben. Ezt szeretné Porga Gyula polgármester is, mondta Molnár Péter, az intézmény igazgatója.

Hozzátette, a hiányzó osztály, osztályok ellenére kollégáival együtt ugyanolyan erőbedobással dolgoznak: oktatják a diákokat, szervezik a hangversenyeket. Az elmúlt években nagy sikere volt az úgynevezett Presto, rövid, harminc perces koncerteknek. Tavasszal az iskola jótékonysági hangversenyt adott a Hangvillában a veszprémi zongora javára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!