Veszprém

2016.03.30. 19:39

Mise a börtönben

Veszprém - Szentmisét celebrált dr. Márfi Gyula érsek a közelmúltban a veszprémi börtönben.

Marton Attila

Az intézetben többéves hagyomány, hogy karácsonykor és húsvétkor közösen vehetnek részt szentmisén a fogvatartottak és hozzátartozóik, az azonban most történt meg először, hogy rabok működtek közre a felolvasás- ban és az éneklésben, mondta Németh Éva büntetés-végrehajtási ezredes, intézetparancsnok.

Márfi Gyula érsek, a közreműködő fogvatartott, Mariann és Zsebe Attila diakónus. A hithez Isten kegyelme is szükséges
Fotó: Marton Attila

Hozzátette, az intézetben márciustól új börtönlelkész dolgozik Zsebe Attila személyében, a diakónus igyekszik vallási közösséget formálni a fogvatartottakból.

Márfi Gyula veszprémi érsek prédikációjában arról beszélt, a hithez Isten kegyelme is szükséges. Jézus szigorú erkölcsi tanításokkal lépett fel, ahhoz, hogy tömegek kövessék, szükség volt a csodatételekre. Ahhoz, hogy később világvallássá válhatott a kereszténység, feltámadása és a tanítványok munkája is kellett. Az érsek felhívta a figyelmet, nem csupán a korai kereszténység időszakában, hanem manapság is sokan halnak meg a kereszténységért, a statisztikák szerint négypercenként veszíti életét keresztény ember vallási fanatizmus miatt.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!