Veszprém

2016.12.05. 20:15

Korzenszky Richárd: Ne féljünk vállalni kereszténységünket

Veszprém - Ne féljünk kereszténynek vallani magukat. Ne féljünk megvallani azt, aki eljött közénk, hogy békét teremtsen - mondta Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság vezetője a Szent Anna-kápolnában vasárnap.

Forgács Ádám

A perjel a Bencés Diákszövetség Veszprémi Egyetemi Tagozata által szervezett, Adventi gyertyagyújtás elnevezésű vesperáson elmélkedett a közelgő ünnepről.

Ma mást sem látunk, mint háborúságokat, félelemet, szétesést, gyűlöletet - mondta. Mindannyian vágyakozunk arra az országra, amely megjelenik Izaiás próféta látomásában: a mennyei Jeruzsálem a béke városa, amelynek 12 kapuja van. Annak a városnak nem lesz szüksége lámpafényre, mert maga a Bárány a világossága - magyarázta Korzenszky Richárd. Kezdetben az ige Istennél volt, és Isten volt az ige. Minden általa lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága - fejtegette a perjel. Hozzátette: újra és újra visz-szatér az adventi szent idő, a várakozás ideje. Mindannyian vágyakozunk a sötétségből a fényre, a békétlenségből békére, a halál sötétségéből az élet világosságára.

Korzenszky Richárd perjel, a tihanyi bencés apátság vezetője  Fotó: Forgács Ádám

Korzenszky Richárd kiemelte: félnek sokan a kereszténység vállalásától, félnek, hogy a nem keresztények sértve érezhetik magukat, ha mi nem a szeretet ünnepét, hanem Krisztus születését ünnepeljük karácsonykor. Ne féljünk megvallani azt, aki eljött közénk, hogy békét teremtsen, és eljött, hogy felajánlja a lehetőséget, hogy bennünk kibéküljenek az ellentétek, bennünk találkozzék a Föld és az Ég, bennünk valóssággá váljon az izaiási látomás .

- Ez csak akkor valósul meg, ha a Föld és magunk telve leszünk az Isten ismeretével. Nem a világnak, hanem nekem kell megváltoznom: bármilyen kicsi is vagyok, én fogom megváltoztatni a világot, ha merem vállalni és befogadni a krisztusi fényt, ha merem megosztani a gyertya lángját, ami újra és újra csodaként jelenik meg számunkra: ha megosztom, nem kevesebb lesz, hanem több. Adjon az úr mindannyiunknak bátorságot, készséget, hogy ami szétesni óhajt, azt egybe tudjuk tartani, ne a békétlenségnek, ne a megosztásnak legyünk a képviselői, hanem az egységnek, békének, annak az örömnek, ami Jézus születésével köszönt ránk karácsony ünnepén.

Ezen a vasárnapon 19.15-kor Takáts István érseki kancellár osztja meg gondolatait a Szent Anna-kápolnában a vesperáson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!