Veszprém

2013.01.23. 18:24

A hulladékgazdálkodás szemét ügy

A kormány két lépésben felforgatta hazai hulladékgazdálkodás rendszerét. Többek között ez is elhangzott a Lehet más a politika szerdai, veszprémi sajtótájékoztatóján.

Tremmer Tamás

A termékdíj törvény módosításával és az új hulladéktörvény elfogadásával olyan átláthatatlan rendszer jött létre az országban, amely alkalmatlan arra, hogy csökkentse a hulladék kibocsátását, és elősegítse a hulladék minden nagyobb arányú újrahasznosítását, mondta Szilágyi László, a párt országgyűlési képviselője. Hozzátette, a kormány ugyan jócskán megemelte a termékdíjat, de a befolyt összeg nem a környezet védelmét szolgálja, hanem a nagy része eltűnik a költségvetésben. Az összesített újrafeldolgozási arány 45 százalék, ami az unió által elvárt 60 százaléktól igen messze van. Emiatt a jövőben akár büntethet is az EU.

A királyszentistváni hulladékkezelési központ féléves üzemeltetési időszakának költségadataira, és az új jogszabállyal bevezetett lerakási adóra hivatkozva a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. január 1-gyel 4,2 százalékkal emelte a szolgáltatási díjait. Veszprémben legutóbb tavaly július 1-jével volt jelentős mértékű emelés, ekkor ígéret született arra, hogy decemberben a tapasztalatok alapján komplex költség-felülvizsgálatot hajtanak végre, és a későbbiekben a tényszámok alapján határozzák meg érvényes árakat. A felülvizsgálat részleteiről idén év elején a lakosság nem kapott tájékoztatást, csak az újabb áremelésről, fogalmazta meg Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő.

Az LMP helyi csoportja szerint Veszprém a királyszentistváni hulladéklerakóval mindössze 25 évet kapott haladékot kapott arra, hogy a keletkező hulladék teljes hasznosítását megoldja vagy a hulladék mennyiségét nullára csökkentse. Ezen időszak hatékonyan kihasználása érdekében elengedhetetlennek tartják egy városi hulladékcsökkentési terv elfogadását, szemléletformáló kampányok sorozatát, a házhoz menő szelektív gyűjtés bevezetését, az egész városra kiterjedő komposztálási programot, a megtermelt hulladék mennyiségével arányos díjszabás kialakítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!