Veszprém

2016.02.25. 16:29

A Jobbik támogatja a népszavazást

Veszprém – Galambos István, a Jobbik megyei alelnöke csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján a brüsszeli aláírással kapcsolatban kiemelte, hogy az ország egy olyan, kvótával kapcsolatos döntést támogatott, amely dokumentumnak számos pontja komolyabb terhet róhat az elkövetkezendő időszakban a schengeni határ menti országokra, akár befogadóállomások létesítésének formájában is.

Heffler Péter

A szerdán bejelentett népszavazás kapcsán megjegyezte, hogy a Jobbik annak idején elsőként tett javaslatot a kerítésépítésre, illetve arra, hogy vessék be a Magyar Honvédséget a déli határvidéken. A Jobbik megyei alelnöke elmondta, hogy akkor félretették a pártpolitikát és segítették a kormányzatot. – Támogatjuk a népszavazás kiírását, Vona Gábor pont fél éve vetette fel ennek a szükségességét – mondta Galambos István. – Szeretnénk elérni, hogy legyen egy ötpárti egyeztetés is a témával kapcsolatban, és szeretnénk, hogy legyen népszavazás, azon belül pedig a nemleges válaszra buzdítjuk a magyarokat – tette még hozzá Galambos István, aki reagált a kötelező elfogadásra leküldött határozati javaslatra a betelepítési kvóta elutasításával kapcsolatosan. – Szerettük volna kiegészíteni a visszatoloncolás tilalmával, hogy az önkormányzatok a befogadási állomások létesítését is utasítsák el a saját területükön, illetve hogy a migránsokat ne lehessen a közfoglalkoztatásban alkalmazni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!