Veszprém

2015.02.23. 18:10

A veszprémi választás minta lehet a későbbiekre - Értékelnek a pártok vezetői

Lett eredménye a szövetségnek, közölte Gőgös Zoltán, az MSZP megyei elnöke. A pártok vezetőit a választás értékelésére kértük.

Balla Emőke

Ez volt az első eset, hogy pártok által támogatott, de civil jelölt tudott választást nyerni, mondta Gőgös Zoltán. Véleménye szerint ez minta lehet a későbbiekben is; nem elég annyi szavazó, akiket a pártok tudnak megszólítani. Most sok a bizonytalan, kiábrándult kormánypárti szavazó, akik egy része nem ment el választani, mások pedig találtak egy független jelöltet. Kész Zoltán megértette, hogy szükség van a parlamenti demokratikus pártok segítségére, akik mindenben támogatták őt, jelen voltak, segítették a kampányát. Meg is lett az eredménye a szövetségnek, közölte az MSZP megyei elnöke. Hozzátette: örülnek, de mellette már dolgoznak, a tapolcai választásra készülnek. Pad Ferenc közös jelölt lesz a DK-val, várhatóan a szakszervezetek és a liberálisok is támogatják majd. Gőgös Zoltán hangsúlyozta, a vasárnapi választás alapján folytatják tovább.

A jobboldali szavazóknak nem volt tétje a veszprémi választásnak, így kommentálta az előző napi időközi országgyűlési választás eredményét Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn a Kossuth Rádióban. Gratulált a győztesnek, köszönetet mondott a kormánypártok szavazóinak, segítőinek. Az alelnök szerint míg a Fidesz– KDNP úgy fogalmazta meg a választás tétjét, hogy ki képviseli Veszprémet és környékét az országgyűlésben, addig Kész Zoltán a kormánypártok kétharmados parlamenti többségének sorsát határozta meg tétként. A baloldali szavazókat ez jobban mozgósította, mint a kormánypártok által kitűzött tét a fideszeseket, mondta. „Sok mindent nekünk is át kell gondolnunk, mivel tudnánk még jobban szolgálni az emberek érdekeit” – tette hozzá. Hangsúlyozta azt is, a veszprémi eredmény nem veszélyezteti a Fidesz–KDNP kormányzását.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Veszprém megyei elnöke megköszönte azoknak a választóknak, akik a Jobbik jelöltjét, Varga-Damm Andreát támogatták. Orbán Imre megyei elnök úgy fogalmazott: „Ez a kampány is megmutatta a kormánypártok és a baloldali ellenzék igazi szándékát. E két tömörülés tovább folytatta azt az árokásást, amely 2002-től jellemzi a magyar közéletet, s fel kell készülnünk arra, hogy ez a hangnem, ez a retorika lesz jellemző az elkövetkezendő időszakban is”.

Orbán Imre úgy gondolja, a Jobbik Magyarországért jelöltje tisztességes eredményt ért el. Szemmel látható egyes területeken a fejlődés, kézzel tapintható, hogy egyre nagyobb a Jobbik elfogadottsága egyes szavazói csoportok körében.

Gerstmár Ferenc, az LMP országos elnökségének tagja gratulált a győztesnek. Úgy vélte, a választáson a szavazók valami ellen voksoltak, a kormány tevékenységét ismerve ez nem meglepő. A választók a szekértábor-logika alapján szavaztak. Az LMP szeretné ezt meghaladni, hogy ne csak a Fidesz feudális világa és a megszorításokra épülő neoliberális politika közül lehessen választani. Az LMP tisztességesen helytállt, van egy stabil szavazóbázisa, mely kitart a párt mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!