Veszprém

2013.12.11. 14:10

Adventi készülődés a Padányiban

Veszprém - Csengő gyermekkórus hangja zendül adventben minden reggel a veszprémi Padányi Katolikus Iskolában, ahol felsősök és alsó tagozatosok szépen összegyűlnek saját iskolarészükben, s egy-egy szép történet, ima, és ének mellett meggyújtják a gyertyát a közös adventi koszorún.

Napló

Erről a gyertyáról minden osztály elviszi a kis lángot saját osztályának adventi koszorújára.

Egyházi iskolákban az advent az elcsendesülés, a lelki elmélyülés, az áhítatos várakozás ideje. Az iskola életének szinte minden eseménye ezt a lelki felkészülést hivatott segíteni. A veszprémi Padányi Katolikus Iskolában tanítási napokon minden reggel – beosztás alapján – szentmisén vesznek részt az osztályok. Lelki gyakorlatot, bűnbánati liturgiát szerveznek a hittanárok. Idén például december 2-án tartották az alsó tagozatosok lelki napját a Szaléziánumban, majd szentmisén vettek részt a diákok a Szent Mihály bazilikában.

December 6-án – hagyományosan – egy arra méltó végzős, tizenkettedikes fiú Szent Miklós püspöknek öltözve járta végig az osztályokat, s intette jóra a gyerekeket. Délután alsósok és felsősök dr Janka Ferenc atya vezetésével görög katolikus liturgián emlékeztek meg Szent Miklósról az iskola melletti Anna-kápolnában.

Az iskola énekkarai, hangszeres szólistái vasárnaponként bekapcsolódnak a városi szentmisékbe. Fotó: Padányi iskola

Az iskola énekkarai, hangszeres szólistái a négy adventi vasárnapon bekapcsolódnak a városi ünnepségekbe, szentmisékbe. Alsósoktól a középiskolásokig minden diák kapcsolódik a Katolikus Karitasz és más szervezetek jótékonysági, adománygyűjtő felhívásaihoz.

A németet tanulók számára a hagyományos iskolai Adventsfest kínál vidám, és gazdag lelki töltődést .

Karácsony előtti héten – tagozatonként – szentgyónásra van lehetősége a diákoknak, majd az utolsó tanítási napon az osztályok családias ünnepsége után az iskola nagy közössége 1-12.évfolyamig, közel 850 fő – diákok és tanárok, nyugdíjas pedagógusok, technikai dolgozók közös adventi záró szentmisére gyűlnek össze az iskola tornacsarnokában, ami erre az időre liturgikus hellyé válik, és megtelik hittel, emelkedett, izgatott várakozással, szeretettel.

Bár ekkor, néhány nappal karácsony előtt (december 20-án) még advent van, a záró szentmise után – a hagyományoknak megfelelően – a 4. osztályosok Jézus születésének örömét hirdetik pásztorjátékukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!