Veszprém

2015.05.09. 17:04

Átadták a Gizella-díjakat

A Kis-Bakony Táncegyüttes, a Lőwey Lilla-Váradi Péter Pál szerzőpáros és Raffai István hírlapíró, szerkesztő kapták az idei Gizella-díjakat.

Balla Emőke

A helyi kezdeményezés országos eseménnyé nőtte ki magát, a veszprémi ügyből országos ügy lett, mondta Porga Gyula polgármester. A Gizella-napi ünnepi műsor szónoka beszédében kiemelte: a rendezvénysorozat kezdetben a veszprémiek bemutatkozása volt, a veszprémiek ünnepe, ma viszont már az egész országból érkeznek Veszprémbe. A városban élők számára ez nemcsak egy fesztivál, de valódi népünnepély. A Gizella-napok a találkozások ünnepe: múlt és jelen találkozik, veszprémiek találkoznak az ide látogatókkal. Szeretnénk megmutatni az ezer éves városból mindazt, ami számunkra fontos, megőrzésre méltó. Ez a családok ünnepe, nyitottabbá válunk egymás számára, mondta a polgármester a várszínpadon.

A Gizella-napok csúcspontja a díjátadás. A város évente három díjat ítél oda, idén a Kis Bakony Táncegyüttesnek, a Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál szerzőpárosnak, valamint Raffai István hírlapíró szerkesztőnek.

A huszonhat éves táncegyüttes megalakulása óta folyamatosan jelen van Veszprém város kulturális életében, műsoraival rendszeresen színesíti a városi rendezvényeket. A gyermekek elsajátítják a Kárpát-medence táncait, felelevenítik a népszokásokat, továbbörökítik hagyományainkat, megismerkednek népviseleteinkkel, népzenénkkel, népdalainkkal. A tánccsoportot huszonegy éve Varga István és Vargáné Földházi Ildikó irányítják, a díjat ők vették őt. Az Erdély-Székelyföld című sorozat készítői, Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál 1995 óta gondozzák a „honismereti fotóalbumokat", idén már a harmincnyolcadik albumot jelentették meg. Munkáikból sugárzik a hit, az, hogy ami számukra fontos, meghatározó, ami hazában, nemzetben értéket jelent, átadható másoknak is. Raffai István hírlapíró, szerkesztő kitartással, szinte megszállottként dolgozott azért, hogy Veszprémnek is rangja legyen a kortárs irodalomban. 1969-től dolgozott a Naplónál, a rendszerváltáskor elindította az Új Horizont kulturális folyóiratot. A lap mellett tizenhét esztendő alatt huszonhárom könyvet gondozott és adott ki a szerkesztőség.

A Gizella-napi ünnepi műsorban a Magyar Honvédség Légierő Zenekara adott műsort, majd a Honvéd Együttes Honvéd Férfikara lépett színpadra.

A program hét órától koncertekkel folytatódik az Óváros téren, a színházkertben és a Várszínpadon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!