Veszprém

2016.01.14. 20:38

Az élet védelmében - Természetismereti vetélkedő óvodásoknak

Veszprém - Óvodásoknak szervezett kétfordulós természetismereti vetélkedőt a Szilágyi Keresztény Iskola.

Balla Emőke

A versenyre több mint 90 kisgyermek nevezett. A Szilágyi iskolában a környezeti nevelés beépül az oktatásba. Csapatépítő kirándulásokat szerveznek tanév elején, kétévente rendezik meg az ökonapot, családos zarándoklatot a Csatár-hegyre. Népszerű az erdei iskola a harmadik-hatodik osztályok körében. Nagyobb tanulóiknak lehetőségük nyílik Veszprém és vidéke alapos megismerésére. Elindították a Madárbarát Mozgalmat a Bakony-Balaton Oktatóközponttal. Az intézmény 2005 óta viseli az ökoiskola címet, 2012 óta pedig örökös ökoiskola. Az iskolában idén is megszervezték az óvodásoknak szóló természetismereti levelezős vetélkedőt, melyben a város szinte minden óvodája, illetve a környékbeli intézmények vettek részt.

Balról a rajzpályázat első helyezettje: Szalai Fruzsina Teréz, középena különdíjas Kóródi Odett, jobbra a második Mészáros Dorka
Fotó: Nagy Lajos

Mintegy 90 gyermek küldött be feladatlapot, a díjkiosztóra közel 70 kicsit hívtak meg, akiknek ajándékkal kedveskedtek. A versenyhez tartozott egy feladatlap kitöltése, valamint Az év madara rajzpályázat.Halmay György iskola-igazgató nyitotta meg a csütörtöki rendezvényt. Megköszönte az óvodáknak, óvodásoknak és szüleiknek, hogy részt vettek a programban, illetve kollégáinak a szervezést. Némedi Lajos alpolgármester azt mondta: a természet maga az élet, aki szereti a természetet, az életet szereti, aki védi a természetet, az életet védi. A Szilágyi iskola, a pedagógusok élen járnak a természet ismeretére nevelő programok szervezésében, hangsúlyozta.



Az eredményhirdetésen fellépett a Szilágyi Harangegyüttes és a Szilágyi Táncegyüttes ötödik, hatodik osztályos csoportja, majd átadták a díjakat. A díjkiosztó után kicsik és nagyok együtt alkothattak, vágtak, ragasztottak a kézműves-foglalkozáson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!