Veszprém

2015.11.24. 17:36

Bakonyi bitfaragók

Veszprém – A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara harmadik alkalommal rendezte meg a Bakonyi Bitfaragó Bajnokság elnevezésű országos középiskolai programozási csapatversenyt.

Napló-információ

A verseny célja a középiskolás diákok logikus gondolkodásának fejlesztése, a csapatmunka, a kreatív feladatmegoldás gyakorlása és a programozás népszerűsítése. Nem csak egy szintfelmérő verseny, hiszen a döntőig több körben kellett feladatokat megoldaniuk a jelentkezőknek, előre kijelölt mentorok segítségével. A versenyre idén is több mint húsz csapat jelentkezett az ország minden tájáról, az első két forduló megmérettetései után a döntőben a legjobb kilenc csapat mérkőzhetett meg egymással.

Háromfős csapatok mérettették meg magukat a döntőben
Fotó: Pannon Egyetem

A Pannon Egyetem aulájában tartott döntőben a háromfős csapatoknak a Bitfaragó Királyság buszközlekedését kellett megoldaniuk – elsősorban webes technológiák használatával – nyolc óra alatt. Voltak egyszerűbb és komplexebb, nagyobb feladatok is, így minden csapatnak lehetett sikerélménye, de a felkészültebbek is szereztek hasznos információkat, sokat fejlődhettek.

A nap végén a zsűri értékelte a megoldások ötletességét, technológiai színvonalát, a csapatok bemutató előadását. A zsűri véleménye szerint a csapatok komolyan vették a versenyt és nagy erőfeszítéseket tettek a döntőbe jutás, a jó helyezés érdekében. Minden csapat nyertes, nemcsak az első három helyezett. A diákok élvezik, ha hasznos, érdekes feladatokat kapnak. A fiata-lok munkával is motiválhatók, nemcsak a középszerű, de látványos szórakoztatással lehet lekötni a figyelmüket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!