Veszprém

2013.06.26. 17:56

Belvárosi térkő: elkésett a helyi vállalkozó

Térkő és gránit címmel tartott sajtótájékoztatót szerdán Porga Gyula, Veszprém polgármestere, azzal a leplezetlen céllal, hogy megalapozott információkkal eloszlassa a főutca burkolása körül felmerülő, és közbeszéd tárgyát képező kételyeket.

Gombás Gabriella

Segítségére voltak ebben Frenczy Gábor, a projektvezető ProVeszprém Kft. ügyvezetője, Schmidt István városfejlesztési irodavezető és Szűcs István, a kivitelező Vemévszer Kft. ügyvezetője.

A sajtó képviselői eligazodhattak a közterületi burkolóanyagok közötti tulajdonságbeli különbségeken, és megtekinthették a Kínából exportált gránitlapokat, amelyek a 20 ezer négyzetméteres felület 44 százalékát borítják majd, és az osztrák Semmelrock térburkolatát is, amely a maradék 56 százalékot fedi, s amit magyar cég gyárt Ócsán.

Porga Gyula, Szűcs István, Ferenczy Gábor, valamint Schmidt István a kínai gránit térburkolattal. Veszprémi fedőelemek nem lesznek (Fotó: Gáspár Gábor)

A Porga Gyula ismertette annak a belső vizsgálatnak az eredményét, amely arra adott választ, hogyan történhetett, hogy a közterület burkolásához felhasznált térburkolat gyártását nem helyi vállalkozó nyertre el. Hangsúlyozta, a 3,8 milliárdos költségű felújítás 80 százalékát helyi vállalkozók végezték, és sajnálatát fejezte ki, hogy Barabás Téglakő Kft. kimaradt ebből a munkából.

- Azt az elvet valljuk, hogy ha a helyi gazdasági társaság alkalmas a munkára, akkor õt bízzuk meg. A belvárosi rehabilitáció tervezési szakaszában a szakemberek megállapodtak abban, milyen típusú lesz a közterület burkolata. A helyi vállalkozóval is tárgyaltunk, aki belekezdett egy fejlesztésbe, de az első kísérlete sikertelennek bizonyult. Következett a közbeszerzési pályázat, a kiírásban már a Semmelrock terméke szerepelt, s ekkor az osztrák térkő paramétereivel azonos terméke a helyi vállalkozónak még nem volt. Az eredményhirdetés után már volt megfelelő térkő, de akkorra már a közbeszerzés nevesítette a az osztrák terméket és "beállt" a pályázati kötöttség, ha bármit módosítottunk volna, már nem feleltünk volna meg a közbeszerzési feltételrendszernek – szögezte le Porga Gyula.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!