Veszprém

2014.07.26. 16:24

Búcsú id. Szathmáry Árpádtól

Veszprém - Szombaton délelőtt a veszprémi Vámosi úti temetőben több százan kísérték utolsó útjára a vasárnap 84. évében elhunyt, égi turistautakra távozott, id. Szathmáry Árpád tanárt, természetjárót, a Théry Ödön Országjáró Diákok Köre elnökét.

Jákói Bernadett

A veszprémi középiskolai generációkat csaknem 60 évig tanító, nevelő, oktató földrajz-történelem szakos középiskolai tanár koporsóját szerettei, rokonai mellett a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola tanulói, kollégái, egykori tanítványai, és turistatársai állták körül.

Isten veled, Szatyi bácsi!
(1930-2014) 
(Fotó: todk.hu)

A búcsúbeszédben Sz. Csordás Éva, mint egykori középiskolás diák, tanítvány méltatta a Tanár úr pedagógusi pályáján kiemelkedő érdemeit, hitvallását, munkásságát. A Református Egyház búcsúztatás szolgálatát dr. Tamás Gábor lelkipásztor és Török Gyula kántor, a Veszprémi Egyházmegye gondnok helyettes főjegyzője végezte. Család, rokonok, barátok mellett a természetjárók, a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola tanárai, kollégái, tanítványai, helyezték el a sírnál az emlékezés, a tisztelet virágait, koszorúit.

Fotó: Jákói Bernadett

Részlet id.Szathmáry Árpád Tanár úr beszédéből 2009. Szentantalfa, Kulcsosház

„ Egész életemben azt tehettem, amit szerettem, ami boldoggá tett. Szerettem tanítani, szerettem a természetet, szerettem a táborozást, szerettem az együttműködést, és szerettem a dalt! Szerettem és örültem neki, hogy olyanokat taníthattam, akiket tanítványaimnak mondhatok A csaknem 60 év alatt, kb. tízezer ember került ki a kezem közül. A természetjárást nem hagyhatjuk el, addig, ameddig lehetséges, ide ifjúságot kell beverbuválni, azok helyett, akik elmennek az iskolából. A folyamatosságnak mennie kell. Ez egy csapat, szellemiség, fogjuk meg egymás kezét, segítsük egymást, hogy jól érezhessük magunkat . Ez volt az életem értelme. Ezt köszönöm nektek, kívánom, hogy ezt a szellemiséget tudjátok tovább vinni szeretteiteknek, barátaitoknak, az emberiségnek ”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!