Veszprém

2016.04.28. 15:49

Egy napig programoztak - Huszonnégy órás verseny az egyetemen

Veszprém – A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai kara tizedik alkalommal rendezte meg a huszonnégy órás programozási versenyt.

Balla Emőke

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán immár hagyomány a huszonnégy órás programozási verseny, melyet a Pannon Egyetem alap- és mesterszakos képzésben résztvevő hallgatói számára rendeznek, de nemcsak informatikusoknak, hanem másoknak is. A versenyre két-három tagú csapatok jelentkeztek, a döntőn végül hét csapat vett részt: a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karáról öt csapat, vendégként Marosvásárhelyről, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről pedig két csapat.

A verseny szerda délelőtt 10 órakor dékáni megnyitóval és köszöntővel kezdődött az egyetemi aulában és csütörtökön délelőtt 10 óráig tartott. A hallgatók csapatban dolgoztak, a team-munkát már egyetemi hallgatóként megtanulják és ezt a későbbiekben, munkahelyükön is hasznosítják. A hallgatók számára ez alapvető követelmény. Ezúttal is éjjel-nappal dolgoztak, figyelmük, munkabírásuk éjszaka sem lankadt.

A szervezők minden évben más-más feladatot adnak a résztvevőknek, az idei különlegessége az volt, hogy nagyon hasonlított az első verseny feladatához. Ennek célja, hogy a verseny kiírói láthassák, a technika fejlődésével mennyivel hatékonyabban tudják megoldani az adott feladatot az akkori és a jelenlegi hallgatók.

A hallgatóknak idén egyirányú adatátvitelt kellett megvalósítani monitor és webkamera segítségével. A cél: a megadott idő alatt minél több adat átvitele a lehető legnagyobb távolságból, minél kevesebb hibával. A feladatban a hazai és határon túli versenyzőknek két perc állt rendelkezésre az adatátvitelre. A legjobb csapat 400 Kbyte-ot vitt át két perc alatt.

Csütörtökön délben hirdettek eredményt. A versenyt a Pannon Egyetem hallgatói nyerték. Első helyezést ért el a NullReferenceException csapata: Tóth Dávid Noel, Bejczi Kristóf és Kapás Dániel. Második díjat kapott a Bits Please! csapata: Szekér Szabolcs, Rátosi Márk és Gyuk Péter, harmadik helyezett lett a The BROgrammers csapata: Pigler Péter és Rupert Szabolcs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!