Veszprém

2014.10.10. 09:59

Fejlesztések a Házgyári toronyépületben - fotókkal

Veszprém - Öt év alatt 150-200 millió forint forrásból megvalósult fejlesztési eredményeket mutatták be a Máltai Szeretetszolgálat képviselői a pokoli torony néven elhíresült Házgyári út 1. szám alatti társasházban.

Kutasi Zsófia

Az épületben fejlesztő szoba, közösségi tér épült, a környezet is részben megújult: játszóteret építettek és a focipályát is rendbe tették.

 

Romhányi Tamás kommunikációs vezető elmondta, a Máltai szeretetszolgálatnak tulajdonrésze van 48 ingatlanban, ezek közül öt lakást felújítottak.  A 2013-ban uniós támogatással indult integrációs programnak köszönhetően a hátrányos helyzetű lakók megsegítése, és felzárkóztatása is megkezdődött, mely során képzéseken vehettek részt a jelentkezők.

Lőrincz Norbert képzés-önkéntességi vezető kiemelte, az egyik fő probléma a közösségi összetartó erő hiánya volt, mely téren szintén jelentős változásokat értek el.

A veszprémi toronyházban zajló Vertikális Közösségi Integrációs Program során az épületben élő felnőttek közül negyvenketten tanultak szakmát. Az elmúlt hónapokban tizenkét ember betanított kőműves és festő, tíz parkgondozó, tíz vagyonőri, tíz pedig tisztítás technológiai képzésen vett részt. Az OKJ-s tanfolyamok végén harminchatan tettek sikeres vizsgát, és szereztek szakmai képesítést. A toronyépület újonnan felkészített munkavállalói hamarosan megjelenhetnek a munkaerőpiacon. Két biztonsági őr, két takarító és egy parkgondozó pedig féléves támogatott foglalkoztatási formában helyezkedhet el.

Az egykor munkásszállónak épült háznak több mint 210 lakója van, közülük ötvenöt gyerek. Az egyéni fejlesztésre szoruló gyerekekkel gyógypedagógusok foglalkoznak már egészen kicsi koruktól kezdve. A társasház közösségi szerkezete is átalakult, jelentősek az eredmények – tudtuk meg Dallos Eszter, szakmai vezetőtől.

A harminckét éves Simon Katalin tizennégy éve él a társasházban, az eredményeknek és a lehetőségeknek ő is örül. Elvégezte a személy és vagyonőri képzést, mint mondta, minél több szakmája van, annál nagyobb a lehetősége az elhelyezkedésre. Jelenleg négy órában dolgozik a házban közösségi és programszervezőként. Úgy véli, a lakók számára számos, eddig nem elérhető szolgáltatások nagyban hozzájárulhatnak a fejlődéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!