Veszprém

2014.03.18. 17:45

Felkelő Erdélyi napok

Veszprém - Színházi előadás, folyóirat-bemutató, irodalmi estek, kiállítások és filmvetítések is várják az érdeklődőket a tudományos előadások mellett a március 31-től április ötödikéig tartó Erdélyi napokon.

Marton Attila

A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara (MFTK) immár negyedszer szervezi meg a rendezvénysorozatot, három éve a vajdasági, két évvel ezelőtt a kárpátaljai, tavaly pedig a felvidéki kultúrát népszerűsítették. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora hangsúlyozta, mindannyiunk kötelessége, hogy a határon túli értékeket fenntartsuk és támogassuk.

Géczi János tanszékvezető, Horváth Géza, Friedler Ferenc, Porga Gyula és Ladányi István docens
Fotó: Penovác Károly


A korábbi évekhez képest kiterjedtebb együttműködés jön létre az egyetem és a város között, a programok lebonyolításában szinte minden veszprémi kulturális és közművelődési intézmény részt vesz partnerként vagy helyszínként, fogalmazott Porga Gyula polgármester, aki reményét fejezte ki, hogy sokan látogatják majd a programokat.

Dr. Horváth Géza, az MFTK dékánja elmondta, az idei programkínálattal a rendezvény túlnő a karon, s országos jelentőségűvé válik. Találunk köztük néprajzi, fotó és képzőművészeti kiállítást, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A fösvény című darabot hozza el Veszprémbe. A Kabóca Bábszínház Máté Angi egyik mesedarabját viszi színre. A Mendelssohn Kamarazenekart Csaba Péter, egy Lyonból érkező, kolozsvári származású karmester vezényli, az erdélyi irodalomnak pedig olyan ikonjai jönnek el, mint Bodor Ádám, Kányádi Sándor vagy Szőcs Géza. A tudományos előadások mellett lesz táncház, és több filmvetítés is, a Drakula-filmek alatt például vért is lehet majd adni. A hatvan éve született Sziveri Jánosra vers-sétával emlékeznek, és az Erdélyi napokon adják át a Sziveri-díjat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!