Veszprém

2015.09.08. 08:43

Gáz a helyzet a Kiskőrösi és Pázmándi utca kereszteződésében

Hetek óta gázvezetéket fektetnek a megyeszékhelyen a Kiskőrösi utca és Pázmándi utca kereszteződésében, a helyszínen lámpás forgalomirányítást alakítottak ki, emellett pedig, nem igazán kapkodnak a munkások.

Balogh Ákos

Viszt Sándor, a Kiskőrösi utca egyik lakója bosszankodva panaszolja - bár kiakasztották a tájékoztatójukat a szerelők, hogy gázcsövet cserélnek, erre azért nem számítottam. Nem tudok beállni az autóval a saját udvaromra, nem csak én a szomszédok se, mert egy méteres árok húzódik a kapu előtt. A gyalogos közlekedés se tökéletes, néhány vékony fapallón tudunk csak bejönni a házba, mázsa fölötti embernek már nem ajánlatos átjönnie rajta, jobban jár, ha átugorja - viccelődik.

A veol.hu-nak elmondta azt is, szerinte igen szervezetlen a munka, alig néhány ember dolgozik, vagy támasztja a lapátot, néha ketten, néha hatan, nagymellénnyel nekiugrottak és ez lett a vége. – Dolgoztam én már építőiparban, ott egy ilyen munkát negyven nap alatt kellett befejezni, aszfaltozással és visszafüvesítéssel együtt, szerintem itt ez sose készül el. – mondja Sándor.

A jelek szerint, valóban a lakóknak okoz több bosszúságot az elhúzódó felújítás, a lámpás forgalomirányítás megfelelő ütemben engedi át az autósokat, forgalmasabb időszakban is csak alig egynéhány autó várakozik a pirosnál, kerülőút bár akad, de nem igen van rá szükség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!