Zoltán atya az írástudók árulásáról

Ezúttal is nagyszámú érdeklődő várta az előadót, dr. Osztie Zoltán morálteológust, aki időnként vitákat is kiváltó, karizmatikus személyiség. Egyaránt otthon van Erdélyben, a Felvidéken és a Kárpátalján, napi kapcsolatban áll a szórvány magyarsággal is. Egyébként a belvárosi főplébánia plébánosa, harmadik ciklusban országos elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének.

Zoltán atya Veszprémben, a Padányi Katolikus Gyakorlóiskolában a keresztények felelősségéről beszélt egy olyan korban, amikor változatlanul folyik a keresztény társadalmak ellen megnyilvánuló harc. Konkrét példát említett: XII. Piust a II. világháború idején szent életű pápának tartották, olyan egyházfőnek, aki szembeszállt Hitlerrel, küzdött a nácizmus ellen. Az izraeli miniszterelnök, Golda Meir szerint is a béke pápája volt. Mégis, máig nem történt meg a boldoggá avatása, mert akadtak írók, újságírók, akik saját lapításukat azzal leplezték, hogy a pápát igyekeztek besározni.

– Miért adja el magát egy írástudó? Miért szolgál olyan hatalmat, ami neki is ellensége? – tette fel a kérdést az előadó. Megkaptuk a választ is: mert Boldizsárok mindig voltak és vannak. Mit mondott erről Jézus? Jaj, a botrányokozóknak, és ha hagyjuk őket, jaj nekünk is. A mindennapok nyelvére lefordítva: nincs az életnek olyan része, amelyhez Jézusnak nincs üzenete, tehát papként, keresztényként, értelmiségként ezt kell képviselni, és a nyilvánosságot is vállalva kiállni a közös ügyekért. Nem pártpolitikai csatározásokról van szó, hanem a megfelelő érdekképviseletről, ami tiszteletben tartja mások szabadságát, jogait és például felhívja a figyelmet az eredményekre. Ilyen az Alaptörvény, amely először kodifikálta a család fogalmát, hogy végre fontos a magyar nemzet egysége, a kereszténység képviselete, vagy a hit – és erkölcstan, az etika oktatás rendszeresítése az iskolákban, mert az egész társadalom jövője függ attól, hogy tudunk-e emelni a sajnálatosan alacsony morális szinten.