Veszprém

2012.04.10. 11:43

Katonás rend és fakivágás

Az Alsóvárosi temető nagyon szem előtt van, ugyanis frekventált gyalogút vezet rajta keresztül. Talán ez az oka annak, hogy számos jelzés érkezett szerkesztőségünkbe arról, hogy tucatnyi fát jelöltek ki vágásra, majd néhány napra rá ki is vágták őket. Hírt adtunk arról, hogy rendezik a világháborús hősök sírhelyét, a fakivágás a rendezés része.

Gombás Gabriella

Wéber János építész készítette azokat a terveket, amelyek alapján a honvédség és önkormányzat által anyagilag támogatott felújítást végzik.  A Honvédelmi Minisztérium 5 millió forinttal járult hozzá a munkálatok költségeihez. Háromszázötven sírhelyet tesznek rendbe. De miért kell minden tereprendezés barbár fakivágással kezdeni – tette fel olvasónk a kérdést, s nem ő volt az egyetlen, aki szerkesztőségünkhöz fordulván azt remélte, hogy a nyilvánosság segítségével megmenthetők a fák. De nem így történt.

Zúgtak a fűrészek, ácsorogtak az emberek a temető szélén és bizony nem a katonasírok felújítása volt a téma közöttük. A temetőgondnokság illetékese is bekapcsolódott a beszélgetésekbe, védelmére kelt tervnek, az emberek pedig azzal érveltek, hogy barbár dolog az irtás.

Miért is kellett a tereprendezéshez kivágni a fákat, tettük fel a kérdést Wéber Jánosnak.

- A két dolog, mármint a katonasírok rendezési elve és a környezetvédelem, „üti egymást” ezúttal nem fér meg egymással – mondta ki röviden a helyzet jellemzését. Az első világháborús katonasírok – ezt senki sem vitatja – nagyon elhanyagolt állapotban voltak, eljött az ideje annak, hogy méltó környezetben nyugodjanak az elesettek, mondta az építész. A kertészmérnök is kivette részét a tervezésből s igazán szakembernek sem kellett lenni ahhoz, hogy megállapítsa, a dús koronája öreg fák gyökere belenőtt a sírokba.

- A jóhiszemű építész sohasem rombolással kezdi a munkát. A fákat azért kellett kivágni, mert a honvédségi sírkertek mintájára létesítünk olyan emlékhelyet, ahol méltó módon emlékezhetünk meg az elhunytakról, hősi halottainkról – mondja és hivatkozik a hazai ismert hősi halotti temetőkre, vagy a német, lengyel, orosz, angol stb. katonai sírkertekre.

- A tökéletesen karban tartott zöld pázsiton, katonás sorrendben állnak majd a sírkövek az Alsóvárosi temetőben is – mondja, s megtudjuk, hogy minden sírhelyet GPS segítségével pontosan rögzítettek. A sírokat nem bolygatták, és lesznek majd fák is, mondja vigaszul azoknak, akik a város tüdejét fontosabbnak tartják, mint a katonás rendet, őket nem zavarná (másokat igen), ha a majdan rendezett sírkertben maradtak volna - a sírkövek között - zöld mezőben a fák.

 

A katona sírkert felújítása mintegy 20 millió forintba kerül. A háromszáznegyvenhat sír gondozását a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. látja el. A munkálatokat május végére befejezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!