Veszprém

2014.04.02. 17:35

Kékben a város

Veszprém - Az autizmus világnapja alkalmából több napon át tartó programsorozatot szervezett partnereivel karöltve az AutiSpektrum Egyesület.

Szabó Péter Dániel

Az ENSZ kezdeményezésére 2008 óta minden év április 2-a az autizmus világnapja, amelyhez idén a megyeszékhely is csatlakozott. Szerda délután a Kossuth utcán tartott ünnepélyes megnyitón Porga Gyula polgármester köszöntőjében méltatta azt az összefogást, amelynek révén létrejött a városi programsorozat. - Veszprémnek is fontos ez a világnap, épp ezért lehetőségeihez mérten az önkormányzat is segíti a szervezőket, szerda este például a programhoz csatlakozva a városháza is kékbe borul - mondta el a polgármester, aki hangsúlyozta, kiemelten fontos, hogy a gyermekeink, akik nálunk sokkal nyitottabbak a világra, találkozzanak ezzel a jelenséggel.

- Különbözőek vagyunk mi magyar emberek is, mindegyikünknek megvan a maga gyengesége, ám ennek ellenére mégis mindannyian egy nemzet gyermekei vagyunk. Az ilyen rendezvények pedig segítenek abban, hogy jobban megértsük egymást.

Meleg Gábor lufikból hajtogatott állatfigurákat a gyerekeknek az összejövetelen (Fotó: Zwicker Tamás)

Ezt követően zenei és gyermekprogramok várták az érdeklődőket a Kossuth utcán. Varga Bence bűvész és Marcsek Balázs zenebohóc mellett fellépett Búzás Csaba és a Gyöngyhalász latin zenekar is, míg a nap zárásaként este hat órakor kék lufikkal a kézben vonultak a résztvevők a kék fénnyel megvilágított polgármesteri hivatalhoz.

A rendezvénysorozat pénteken 16 órától a Pannon Egyetemen a témába vágó előadásokkal folytatódik. Veszprémbe látogat például Schmalcz Attila autizmussal élő, diák Pulitzer-díjas fiatalember, aki saját írását olvassa majd fel a megjelenteknek, de érdekes előadást tart a szintén autizmussal élő Blaskó Krisztián is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!