Veszprém

2014.01.14. 18:00

Ki mond igazat? - Eltérő vallomást tett vádlott és tanú

Sikertelen volt a szembesítés a vádlott és a tanúk között, amit az emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozott a Veszprémi Törvényszéken dr. Szakács Katalin tanácsvezető bíró kedden.

Kovács Erika

Eltérő vallomást tett a 2012. december 2-án a hajmáskéri lakótelepen történt eseményekről az előzetesben levő vádlott, Cs. Zoltán, valamint a sértett, Cs. Erika. A nő elmondta: nem tudja, miért szúrta meg a volt élettársa, mert korábban soha nem volt agresszív. Élettársként élt együtt Cs. Zoltánnal, akit a férfi hűtlensége miatt elhagyott és elköltözött annak lakásából.

– Elvittem tőle egy tárgyat, ezért pénzbírságot kaptam, amit ledolgoztam – mondta a nő, aki lányához és unokájához költözött egy albérleti lakásba. Abban az épületben Zoltán tisztségviselőként tartozás miatt kiköttette a közműveket, a lakásban ezért hideg volt, amit Cs. Erikáék kifogásoltak. A nő vallomásából kiderült: december 2-án késő délután kopogásra nyitott ajtót a lánya Zoltánnak.

Cs. Erika odament, mire Zoltán belépett az előszobába és a nő unokája jelenlétében megszúrta őt, a nő látta a kés pengéjét is. Dulakodott a férfival, miközben Cs. Erika keze is megsérült.

– A hasamba szúrta a kést, mire a többiek kirohantak hozzánk, közben Cs. Zoltán hajamnál fogva bevonszolt a fürdőszobába és kiabálva többször a fejemet a padlóba verte, érezhető volt rajta az alkohol – mondta Cs. Erika, akit a lánya barátja szabadított ki a verésből. A nő kifutott a lépcsőházba. A férfi kezéből a nő családja vette ki a kést, ami a hűtőre került. A nőnek a kés megsértette a lépét, hasi műtétje volt, két hétig volt kórházban, öt hónapig táppénzen. Az elmondottakkal egyet értett a nő lánya is tanúvallomásában, aki elmondta még: sírva könyörögtem Zolinak, hagyja abba! Kezében volt a kés, anyám keze a pengén volt, hasa felé irányítva. Anyám hasában nem láttam a kést. Zoltán alig egy percre úgy tűnt, eszméletét vesztette az ütés miatt – állította.

– Nem értek egyet az elhangzottakkal, hazugság, semmi nem történt, amit Cs. Erika állít, nem tudom, hogyan kerülhetett a hasába a kés, és élettársak sem voltunk – szögezte le Cs. Zoltán. Nem volt vértől csöpögő kés, ami nem is volt véres. Kifogásolta a helyszínelést. Nem érti, hogyan lett véres a nő ruhája a hátán. Elmondta: bankkártyáját, gépjárművét is elvitte Erika, ezért feljelentette a nőt. Haragudtak rá a feljelentés és a közmű kikapcsolás miatt, ezért a nő többször megfenyegette, hogy megvereti, megöleti. A tartozás közel félmilliós volt. Zoltán Erikával december 2-án az albérleti konyhában találkozott, és a nő lányának barátja megütötte, ezért ki akart menekülni, miközben leütöttek, szétverték a fejemet asztal lábával is, mire magamhoz tértem, a fürdőben voltam. Többre nem emlékszem – állította.

A tanúk elmondták: Zoltán békés, nyugodt ember volt, elégedettek voltak munkájával, kedvelték. A törvényszéken pénteken reggel folytatják a tárgyalást rendőri tanúk meghallgatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!