Veszprém

2011.10.18. 17:20

Megújulhat a húszemeletes

Veszprém - Még tavaly merült fel annak a lehetősége, hogy a húszemeletes bekerülhet egy olyan országos programba, mely során a legendás épület megújulhat.

Szausev Xénia

A projekt a választások után váratlanul leállt, majd két héttel ezelőtt kapott értesítést az önkormányzat, hogy ismét beindult az uniós program - tudtuk meg Némedi Lajos alpolgármestertől, a belvárosi körzet képviselőjétől.

Az alapvetően energia-megtakarítást célzó támogatással a felújítás nagy részét, a költségek hatvan százalékát az Európai Unió állja. Ennek megvalósítását egy alapítvány gondozza és országosan körülbelül húsz hasonló épület került fel a listára, köztük a királynék városának egyik jelképe, a húszemeletes.


 
- A felújítás külső homlokzatszigetelést, belső gépészeti felújítást valamint napelemek felszerelését is tartalmazza - mondta megkeresésünkre Némedi Lajos, hozzátéve, olyan energiaforrás telepítését is lehetővé teszi a program, amely nagymértékben csökkenti a külső energia (áram és fűtés) felhasználását. Az alpolgármester hangsúlyozta, olyan kölcsönt kellett találniuk, amely nem ró plusz kiadást a lakókra. 

- Sikerült partnert találnia Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-ben, így a hitelt az energiaköltségek megtakarításából tudják majd visszafizetni a lakók - mondta Némedi Lajos, aki elárulta, az önkormányzat jövő évi költségvetésében egymillió forint szerepel ennek a feladatnak a tervezési munkálataira, melyet közösen végez a Pannon Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem csapata.

A következő egyeztetés az illetékesekkel jövő héten várható, mondta végül Némedi Lajos. A veszprémi alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a projekt mielőbb megvalósul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!