Veszprém

2015.07.03. 17:24

Milyen csodálatos a világ és a hang

Mintha összeesküdtek volna az égiek. Első találkozásunk óta nagyon szeretem hallgatni a Veszprémi Légierő Zenekar műsorait, mégsem volt olyan alkalom, amikor kizárólag Dervalics Róbert művészetére figyelhettem volna.

Őrsi Ágnes

Ám jött a Napló születésnap a Hangvillában, egy időutazás két zenész, Róbert és Pingitzer Szilárd közreműködésével, és nem lehetek eléggé hálás az akkori élményeimért. Soha nem gondoltam volna, hogy azt a hangot élőben hallhatom, pedig nem is az a hang volt...

Dervalics Róbert egyik zeneszerszáma a klarinét (Fotó: Penovác Károly)

- 1989-ben kerültem a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára – kezdi a bemutatkozást Dervalics Róbert. Kötelezően kellett járnunk szolfézsra a konzervatóriumba, ahol kipróbáltam az Armstrong-féle rekedtes hangon való éneklést is. Tíz évvel később próbálkoztam meg híres számával. Magam is meglepődtem a What a wonderful word (Milyen csodálatos a világ) sikerén, ami azóta is tart. Louis Armstrongot korhatár nélkül máig nagyon szereti a közönség. Ő egy alacsony, fekete trombitás volt, én meg egy nála magasabb, fehér, kopasz, tősgyökeres füredi származású énekes vagyok, mégis boldog, hogy őt követhetem. Láttam a felvételt Louis Armstrong Népstadion-beli fellépéséről, a fiatal Vitray Tamás készített vele interjút. Volt alkalmam Veszprémben hallani Joe Murányit, az egyetlen magyart és egyetlen fehér embert, aki olyan legendákkal játszott együtt, mint Louis Armstrong vagy Lionel Hampton. Hálás vagyok Grósz István lelkipásztornak, tőle kaptam az első koncertjegyet Joe Murányi fellépésére, és később is sokat segített. Joe Murányi nyolcvanéves korában még színpadon állt, amit nem is csodálok, hiszen a régi zenészekben még volt tartás. Ezért is izgultam nagyon, amikor az első koncertemre hazai nagy példaképem, Benkó Sándor kalrinétművész, tanár út elfogadta a felkérést. Őt is emberközeli, korrekt hozzáállás, felkészülés jellemzi, szerettem volna előtte is jól szerepelni.

„Ő egy alacsony, fekete trombitás volt, én meg egy nála magasabb, fehér, kopasz, tősgyökeres füredi származású énekes vagyok” (Fotó: Penovác Károly)

- Ezt a műfajt, amit én is kedvelek, három banda műveli, a Benkó Dixilend Band, őket mindenki ismeri, a Hot Dzsessz Band, és a Budapest Regtime Band. Ha összehasonlítjuk a zenéjüket azzal, amit például ma világzene címszó alatt hallani lehet akár magyar vagy balkáni népzene témában, elektronikus alappal, hát ég és föld a különbség ahhoz, amit például a Muzsikás Együttes vagy a Csík Zenekar játszik. Én az autentikus zenét pártolom, éppen ezért hirdettem ellenpropagandát a különböző celeb fellépésekkel kapcsolatban. Mit ad a közönségnek az, akiről csak annyit lehet tudni, hogy szerepelt egy valóságshowban, vagy hogy milyen plasztikákon esett át, kikkel „kavart” eddig? Ezekkel szemben vannak értékek, feladatok, amikben együtt vehetünk részt, felléphetünk valami nemes célért. Mi szívesen vállalunk karitatív fellépéseket, játszottunk Esztergomban, a zsinagógában, Debrecenben, az Olajfa csarnokban, kaptunk felkérést az evangélikus egyháztól is. Ezeket az alkalmakat is felhasználjuk arra, hogy a műfajt tizen-huszonévesekkel is megismertessük, kicsi kortörténetet is adunk. Felejthetetlen, hogy Louis Armstrong a világhírű zenész nem tudott sem kottát írni, sem olvasni. Azért megoldották. Amikor játszom, megszűnik körülöttem a világ, eggyé válok a dallal, a szaxofon, a klarinét a szívem, a lelkem nyúlványa, semmi más dologra nem tudok akkor figyelni. Így van ez évi 180-200 alkalommal, ez az életem.

 

Civil neve szerint Dervalics Róbert, ám a nagyvilágban egyre többen vannak, akik egy új Louis Armstrongként emlegetik. Fehér ember, fekete hanggal.

A tehetség már ilyen, utat tör, így Dervalics Róbert zene iránti elköteleződését, szeretetét már négy formációban osztja meg közönségével. Nevével fémjelzett a Búgócsiga Music Production, a Smart Party Band, a Jazz Daniel’s és természetesen a Veszprémi Légierő Zenekar.

Bár az ő zeneszerszáma hangján kívül a szaxofon és a klarinét is, méltó utóda az általa tisztelt híres elődöknek, Louis Armstrongnak, Benny Goodmannek, Joe Cockernek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!