Veszprém

2015.12.04. 16:16

Önkénteseket díjaztak

Veszprém - Az önkéntes munka fontosságára hívták fel a figyelmet és vehették át elismerésüket mindazok a jelöltek, akik Veszprém megyei civil szervezetek javaslatai alapján érkeztek felhívás alapján.

Jákói Bernadett

A Veszprém Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház idén másodszorra hirdette meg hagyományteremtő céllal a Veszprém megyei díjazást, amelyre 19 jelölés érkezett a megyei civil szervezeteken keresztül, ahol valamennyi jelölt oklevélben és ajándéktárgyban részesült.

A Völgyikút Házban megtartott rendezvény megnyitóján Varga Endre programvezető köszöntötte a megjelenteket. Takács Emese a Lélektér Alapítvány elnöke az önkéntes munkáról, a társadalomban betöltött szükséges, közcélért végzett tevékenység előnyeiről tartotta meg előadását, majd Huszti László a nagyvázsonyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület önkéntes koordinátora Senior önkéntesség Európában címmel prezentált.

– A díj létrehozásával 2014-ben első alkalommal díjaztunk, s idén is célunk volt elismerni az önkéntes tevékenységet végzők lelkesedését és a közösségért tett fáradozását. Hagyományt teremtve, ünnepélyes keretek között szerettük volna megköszönni munkájukat, azzal a nem titkolt céllal, hogy az önkéntesség társadalmi megítélése még kedvezőbb legyen – hangsúlyozta Vajna Szabina esélyteremtési referens, a program szakmai felelőse.

A balatonfűzfői Pintér házaspár vehette át az idei Önkéntes díjat (fotó: Jákói Bernadett)

Idén az Önkéntes díjat szakmai döntés alapján a balatonfűzfői Pintér házaspár nyerte el, akikre a jelölés a helyi VÁCISZ (Vállalkozások és Civil Szervezetek Egyesülete) javaslata alapján érkezett. Nyugdíjasként 7 civil szervezet aktivistái, évek óta részt vesznek Balatonfűzfő kulturális, ifjúsági és gyermekprogramjainak előkészítésében, kivitelezésében, továbbá a város közösségi rendezvényeinek lebonyolításában, önkéntes társadalmi szerepet vállalva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!