Veszprém

2015.02.12. 17:12

Porga Gyula: Veszprémnek nem kell hitelt felvennie

A veszprémi önkormányzat 2015-ben sem működési, sem fejlesztési hitel felvételére sem szorul – fogalmazott Porga Gyula, Veszprém város polgármestere a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Szám Dorottya

Az önkormányzati költségvetéssel kapcsolatban elmondta, hogy az azt szabályozó államháztartási törvény előírásainak eleget tesznek: a költségvetést február 15-ig kell a polgármesternek benyújtania a képviselő-testület elé. Február 13-án erre már sor kerül.

Porga Gyula a további ellenzéki kritikákkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem az országgyűlési képviselő-jelöltek, hanem az önkormányzati képviselő-testület feladata a költségvetés megalkotása, hiszen ők azok, akiket a veszprémi választópolgárok a bizalmukkal felhatalmaztak erre az önkormányzati választáson.

Porga Gyula Veszprém polgármestere a sajtótájékoztatón. Új utakon folytatjuk – jelentette ki a városvezető a büdzséről
Fotó: Mátyus Tamás

A 2015-ös költségvetés 14 milliárd forintos főösszeggel indul. Ebből 10,8 milliárd forint működési, 3,2 milliárd forint fejlesztési és beruházási költség. Ez azt jelenti, hogy az éves önkormányzati bevételek 23 százaléka fejlesztésekre fordítható, amely igen jó arány.

Porga Gyula elmondta, hogy a 2015-ös évben az önkormányzat reményei szerint nem szorul sem működési, sem fejlesztési hitel felvételére, amelyre már évek óta nem volt példa. Hozzátette, több összetevője is van annak, hogy így vághatunk bele az idei évbe. Sokat köszönhetünk a kormánynak, amely konszolidálta az önkormányzati rendszert, átvállalta a Veszprém Aréna törlesztő részleteinek fizetését és 800 millió forinttal járult hozzá a 2015-ös városfejlesztésekhez.

Az uszoda megépülhet, részletek itt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!