Veszprém

2014.04.23. 17:55

Út a jövőbe – világszínvonalon

Veszprém - Egy nyertes pályázatnak hála, természettudományos közoktatási laboratóriumot alakíthattak ki az Ipari Szakközépiskolában és Gimnáziumban.

Őrsi Ágnes

A szerda délutáni avató ünnepségre, Irányi László iskolaigazgató invitálására sok vendég érkezett, hivatalos volt a pályázó önkormányzat, a pályázathoz útközben csatlakozott Klébelsberg Intézményfenntartó Központ megyei tankerülete, tizenegy partnerintézmény, a kivitelezők, a rendszert működtető kollégák az iskolából, egyszóval mindazok, akik együttműködéseként egy szakképző intézmény világszínvonalú laboratóriummal bővülhetett. Ez a szerda nagy nap volt a szakképzés Veszprém megyei történetében.

Somogyi Veronika és Barták Péterné iskolaigazgatók (balról az első sorban), Porga Gyula polgármester és Szauer István KLIK Veszprémi Tankerületi igazgató (második sorban jobbról) az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium laboravató ünnepségén (Fotó: Penovác Károly)


- Jó érzés sikeres pályázatról beszélni - mondta Porga Gyula polgármester. Üzenet a jövőnek, hogy több mint háromszázmillió forintos ráfordítással nagyon széleskörű partnerség alakulhatott ki. Sikerült tizenegy olyan iskolát találni, akik társak lettek ebben a kalandban. Az önkormányzat és a KLIK közösen töltötte meg tartalommal a projektet, és fennmaradásáért is közösen vállalnak felelősséget. Szauer István, a KLIK megyei tankerületének igazgatója örömét fejezte ki, hogy az új laboratóriumot a járás általános iskolái látogathatják, sőt rajtuk kívül három egyházi fenntartású iskola, és szintén három iskola egy szomszédos járásból. Különösen fontos, állapította meg, hogy ez az első olyan természettudományos labor, amely szakképző intézményben jött létre.



Veszprém megyében a létesítmény a második, hasonló létesült korábban a Vetési Albert Gimnáziumban. Az iskola igazgatója azt húzta alá, hogy nemcsak a saját diákok lehetőségei nőttek meg, ettől kezdve a vendégdiákoknak az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium adhatja meg azt a lehetőséget, hogy megszerethessék a természettudományokat. Távlatosan ezek az élmények vezethetnek a humán és természettudományok egyensúlyához, majd pedig ahhoz a ma még csak áhított állapothoz, amikor nincs hiány fizika, kémia szakos tanárból, vagy fejlesztőmérnökökből. Kettős haszonnal jár a természettudományos orientáció: több lesz a szakirányú műveltséggel rendelkező fiatal, és ezzel csökken a pályakezdő munkanélküliek száma. Ezt a gondolatot már Papp Zoltántól, a rendszert bemutató projekt koordinátortól hallottuk.

Elmondta, a projekt záró dátuma 2015. február 14. A labor kialakítása a beruházásnak csupán egyötöde, a tudásbázis megvalósításával ennél sokkal többet vállaltak. Elsőként a szaktanárok, laborasszisztensek képzése volt a feladat, következett az általános iskolákban dolgozó pedagógusok képzése. Rendezvényeket, műhelyklubokat, konferenciákat szerveztek, közben pedig zajlott a legnagyobb munka, a tartalomfejlesztés.

Még folynak az eszközbeszerzések, de május 1-jétől megkezdődik az oktatás is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!