Veszprém

2013.02.27. 16:25

Útfelújítási tervek

Terveket készíttetett az önkormányzat a jeruzsálemhegyi Kőbánya utca felújításáról, jelentette be Brányi Mária alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón a városházán.

Marton Attila

A különböző fejlesztési tervek elkészítése azért fontos, hogy a meghirdetett pályázatokon elindulhasson a város, fogalmazott az alpolgármester, majd hozzátette, a rekonstrukció idén várhatóan még nem indul meg. Az útszakasz felújítására azért van szükség, mert a járókelők a Kőbánya utcában többnyire az úttesten kénytelenek közlekedni megfelelően kialakított és védett járda hiányában, valamint az útburkolat is rossz állapotú.

 

Antal Győző gyakran közlekedik  a térségben és várja a felújítást (Fotó: Orosz Péter)

A tervezést - amelyet egy közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott győri cég végez - az is befolyásolta, hogy a Szél és a Dózsa György utcákat Z alakban összekötő Kőbánya utca több szakaszon is rendkívül szűk keresztmetszetű, ezért kialakítása is rendhagyó módon történik majd. Az utca lakó-pihenő övezet besorolást kap, a Szél és Dózsa utcai csatlakozásnál, valamint a Kőbánya utca szűkös kanyarulata előtt mindkét irányban szintemelést alkalmaznak, a közlekedést csillapító és színében is eltérő, térkőből kialakított burkolat pedig lehetővé teszi a gyalogos- és gépjárműforgalom közös felületen történő szervezését is.

 

A Dózsa György utca felőli 50 méteres szakaszon a mostanihoz hasonlóan kétoldali járda kialakítását tervezik, míg a Szél utca felőli szakaszon és a Kőbánya utca középső részén található téren parkolókat alakítanak ki. Utóbbiról Brányi Mária elmondta, fontos szempont volt, hogy ne csak a parkolóhelyek száma emelkedjen, hanem a központi tér kialakításával és a zöldfelület rendezésével a lakók komfortérzete is növekedjen.

 

 

 

 

Halmay György, a körzet önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón megjegyezte, az elmúlt évek városrészi útfelújításai (Szél utca, Dózsa György utca) és a Séd-völgy megújulása azt bizonyítja, hogy a városvezetés számára fontosak a Jeruzsálemhegyen lakók életkörülményei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!