Veszprém

2015.10.21. 19:57

Veszprém miniszterelnöki különdíjas lett a Virágos Magyarországért versenyben

Budapest – Elismeréssel jutalmazták Balatonfüredet és Veszprémet a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen.

Napló információ

A Magyar Turizmus Zrt. által szervezett megmérettetés keretében 209 települést zsűriztek idén nyáron a kertészeti és turisztikai szakemberek. A díjátadón két Veszprém megyei település tevékenységét is jutalmazták. Miniszterelnöki elismerésben részesült Veszprém, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díját pedig Balatonfüred képviselője is átvehette.

Az ötvenezer alatti városok között Mosonmagyaróvár, a kétezer fő feletti lakosú falu kategóriában Dunakiliti nyerte a fődíjat, így a két település képviseli hazánkat a 2016. évi európai versenyen, írta közleményében a Magyar Turizmus Zrt. A szerdán megtartott ünnepélyes díjkiosztón 76 elismerést adtak át, a díjak átadói között a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. mellett számos kormányzati és civil szervezet szerepelt.

A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben rendezték meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált, évente több mint hárommillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!