Veszprém

2014.01.16. 15:42

Veszprém vonzóbb lett és ismertebb

Az elmúlt három évben mintegy 20 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett a városba, jelentette be dr. Navracsics Tibor a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol Porga Gyula polgármesterrel közösen értékelte az elmúlt időszakot.

Balla Emőke

- 2010-ben azt a célt tűztük magunk elé, hogy Veszprémet ismét felhelyezzük a térképre, nemzetközi értelemben is ismertté tesszük - mondta dr. Navracsics Tibor veszprémi országgyűlési képviselő, aki a polgármesterrel együtt számolt be arról, hogyan gazdálkodtak a veszprémiek által adott mandátummal.

(Fotó: Zwicker Tamás)

Három szempont - Veszprém lakosainak életminőségének javítása, Veszprém vonzóbb és ismertebb legyen - szerint sorolta az eredményeket. Uniós forrásokból valósítottak meg fejlesztéseket, az egyik legfontosabbat a Csolnoky Ferenc Kórházban, ahol az onkológiai központ beruházása is folyamatban van.

Veszprém turisztikailag korábban is vonzó volt, gazdag turisztikai attrakciókban, olyan programokban, melyekért érdemes ide látogatni. Büszkék a veszprémi állatkert fejlesztésére, amely február elején kezdődik. Fontos, hogy megközelíthető legyen a város; az országgyűlési képviselő megemlítette a vasútfejlesztést, illetve a 8-as főút biztonságosabbá tételét, szélesítését. Megújul a hotellel szemben lévő két kúria épülete, a járási hivatal kap itt helyet. A nemzetközi ismertséget erősíti, hogy három miniszterelnök-helyettesi találkozót és négy közéi-európai igazságügyi miniszterek találkozót tartottak a városban.

Porga Gyula is hasonló szempontok szerint csoportosította az eredményeket. A polgármester megemlítette a közlekedési infrastruktúra javítását, a Budapest-Jutasi úti körforgalom kialakítását, a tavasszal kezdődő észak-déli tengely megépítését. Átadták a parkolóházat, a kerékpáros közlekedés fejlesztését is kiemelten kezelték. Mindenki megelégedésére megújult a belváros, de az elmúlt három évben szinte nem volt olyan intézmény, ahol ne történt volna fejlesztés, felújítás.

Veszprém nemcsak egyedül kíván eredményeket elérni, hanem partnereket keres. Létrehozták a térségi turisztikai kft.-t, ez a Bakonytól a Balatonig terjedő együttműködést jelent. Felújították a várkaput, év végén elkészült Hangvilla, ami megjelenésében is különleges kulturális központ, tartalmában is vonzó.

A polgármester kiemelte az Európai Klímasztár díjat, Veszprém évek óta a legbiztonságosabb megyeszékhely, kerékpárosbarát, idősbarát önkormányzati címet kapott a város. A nemzetközi kapcsolatok között kell megemlíteni, hogy Veszprém testvérvárosi szerződést kötött Nyitra és Tarnow városával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!