Veszprém

2013.03.27. 11:53

Veszprémben rendezik az országos döntőt

Veszprém a helyszíne a Zrínyi Ilona matematikaverseny döntőjének, a megnyitót szerdán délután tartották.

Balla Emőke

Veszprémben rendezik a Zrínyi Ilona matematikaverseny országos döntőjét. A háromnapos programra szerdán érkezett a 629 versenyző, 120 kísérő tanárával együtt, az ünnepélyes megnyitót a Lovassy László Gimnáziumban tartották, ahol ünnepi műsort adott az Auer Szimfonikusok zenekar. A megnyitó előtt hirdették ki a Varga Tamás matematikaverseny országos eredményeit is.

A matematikában tehetséges diákok négy kategóriában  harmadik-negyedik, ötödik-hatodik, hetedik-nyolcadik, valamint kilenc-tizenkettedik évfolyam  versenyeznek, a dolgozatokat négy helyszínen (Vetési és Lovassy gimnázium, Simonyi és Botev általános iskola) írják csütörtök délelőtt. A résztvevők délután különböző szabadidős programok közül választhatnak: városnézés, ismerkedés az állatkerttel, Csodák Palotája előadás, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának kísérletei, kézműves foglalkozások, táblajátékok, lego robotok programozása.

 

Az országos döntő eredményhirdetése március 29-én, pénteken 10 órakor lesz a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnokában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!