Veszprém

2015.02.22. 18:40

Állítólag Némedi Lajos fideszes jelölt telefonon már gratulált Késznek

Az urnazárás időpontjától várta a szimpatizánsokat Kész Zoltán független jelölt, aki erre az alkalomra az egyik hotelben rendezte be főhadiszállását.

Tremmer Tamás

A Betekintsbe az emberek lassan szivárogtak, akik a meghirdetett időpontban meg is érkeztek, csak tanácstalanul tébláboltak. Az eredmény ismeret híján, és a nagyon friss élmény miatt egyelőre nehéz értékelni a kampányt.

Kész Zoltán független jelölt 19:20-kor lépett asajtó munkatársai elé. A választási végeredmény megismeréséig mindenkitől türelmet kért. Annyit azonban elmondott, hogy az időközi választáshoz képest szerinte magas volt a részvétel. Köszönetet mondott mindenkinek, aki élt állampolgári jogával és elment szavazni. Mindemellett megköszönte az aktivisták munkáját is, akik segítették a kampányát.

Amit stratégiaként kitűzött a kampánystáb, azt sikerült megvalósítani, nyilatkozta a Naplónak Hartmann Ferenc, az MSZP Veszprémi Szervezetének elnöke. Az előzetes adatok alapján az látszik, hogy azokban a körzetekben, ahol a baloldali jelölt a tavalyi országgyűlési képviselő választáson jobban szerepelt, ott magasabb volt a részvételi arány, ez bizakodással töltötte el. Ő is úgy vélte, az időközi országgyűlési képviselő választáshoz képest magas a részvételi arány, Veszprémben pedig kimondottan magas.

Az előzetes adatok birtokában már nagyon emelkedett a hangulat Kész Zoltán „főhadiszállásán”. Erre úgy tűnik,minden okuk megvan. A zárt teremből, ahol a politikus és a csapata üdvrivalgás hallatszott: állítólag Némedi Lajos fideszes jelölt telefonált, és gratulált.

Nagy ünnepség van készülőben, többek között már Baja Ferenc, Tóbiás József is a helyszínen tartózkodik.

A választásról itt olvashat részletesen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!