Veszprém

2012.11.26. 19:16

Vita a szemétszállításról: kitakart részletek a levélben

Veszprém - Jogvitája támadt a veszprémi Jutasi út 59. számú ház közös képviselőjének az üzemeltető 2-es számú lakásszövetkezettel a július elsején hatályba lépett hulladékszállítási díj kapcsán. A lakásszövetkezethez több mint kétezer lakás tartozik, a probléma 6-8 ezer embert érint.

Marton Attila

 

A díjemelést a királyszentistváni hulladékfeldolgozó új részlegének megnyitása indokolta, amelyet önkormányzati rendelet alapján hajtott  végre a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. (VKSZ), a lakásszövetkezet pedig érvényesített. Július 1-jétől a hulladékszállítási díj kéttényezős lett: bevezettek egy alapdíjat, amely 1073 forint kiadást jelent lakásonként, a másik összetevő a korábban is létező ürítési díj maradt. Horváth Károly közös képviselő már július elején levélben érdeklődött a lakásszövetkezetnél az új díjszabásról.

- A lakásonkénti, egységesen 1073 forintos díj jogsértő, mert a költségek felosztásánál a lakások alapterületét kellene figyelembe venni, ezt tartalmazza a lakásszövetkezetre vonatkozó törvény és a szövetkezet új alapszabálya is - állítja a közös képviselő. A lakásszövetkezet felügyelőbizottságánk azonban más az álláspontja.

 



Horváth Károly hisz az igazában és folytatja a küzdelmet (Fotó: Penovác Károly)

 

A lakásszövetkezet szerint a  fenntartási költségeket a hatósági áremeléssel arányos mértékben kell emelni, amit ki is fejtettek a közös képviselőnek küldött két levelükben. A helyzetet bonyolítja, hogy a számlán korábban nem jelölték külön a hulladékszállítási díjat, ugyanis az üzemeltetési díj részét képezte. Egy 53 négyzetméteres lakás esetében a díjváltozás miatt havonta 3972 forinttal növekedett meg a közös költség.  A sűrű levélváltásokat egy furmányos szövegkitakarás színesítette. Horváth Károlynak a szövetkezet felügyelőbizottsága úgy küldte ki a díjszabásról szóló levelet, hogy ügyesen kitakartak belőle egy háromszázalékos díjcsökkentési lehetőségről szóló részletet. A közös képviselőnek gyanús volt a hosszú üres rész, ezért levélben követelte a felügyelőbizottságtól, hogy a teljes levélmásolatot küldjék meg neki, amelyet a szövetkezet később megtett. A közös képviselő azonban nem csupán a lakásonkénti egységes díjszabással nem ért egyet, hanem a díjemelés mértékét is nehezményezi.

 



Horváth Károly közös képviselő szerint a közüzemi szolgáltató 44 százalékkal emelte a szemétszállítást júliustól, a szövetkezet  ennek ellenére a tulajdonosok felé 77 százalékos díjemelést érvényesít (Fotó: Penovác Károly)



- A közüzemi szolgáltató 44 százalékkal emelte a szemétszállítást júliustól, a szövetkezet felé ennyit is számláz, ennek ellenére az a tulajdonosok felé 77 százalékos díjemelést érvényesít. Havi szinten tavaly 1500 forint volt a szemétszállítás, júliustól viszont 2666 forintra emelkedett - állítja Horváth Károly. Ezért felszólította a lakásszövetkezetet, hogy módosítsa a vonatkozó határozatot, mert ezzel  a hatósági árnál magasabb díjszabással - megvalósítja az árdrágítás törvényi tényállását.  Augusztus közepén Horváth úr ígéretet kapott, hogy szeptemberben módosítják a határozatot - vagyis közvetve elismerték, hogy nincs minden rendben a díjszabásukkal. Ezzel szemben az igazgatóság határozatot hozott, hogy nem hajt végre használatidíj-csökkentést, mert az épületeknek csak a negyede lenne képes arra, hogy eredményesen gazdálkodjon.

Horváth úr azonban nem hagyja ennyiben, közölte, jogi lépéseket tesz. 







A lakásszövetkezet alapszabálya szerint a fenntartási költség felosztása során az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett hasznos alapterületet kell figyelembe venni az alapterület-arányos költségfelosztásnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!