Egy lakásfelújítás kálváriája, avagy a nyugdíjas szakik dicsérete

Nem nagy dolog, gondolta, megkeresi a megfelelő szakembereket, hozzájuk rendeli a megfelelő anyagiakat, és egy hónap múlva már el is felejtheti az egészet. Felütötte a valóban „kis okost”, felhívta a mestereket, és a következőt tapasztalta:

1., a mester a következő fél évben nem ér rá;

2., a mester a következő fél évben ráér majd valamikor, de az óradíját csak a Forbes magazin első 20 helyezettje képes megfizetni.

Mivel olvasónknak a harmadik típusra lett volna szüksége, vagyis arra, aki elfogadható áron és belátható határidőn belül elvégzi a munkát, ismerőseihez fordult. Volt, aki azt javasolta, nézzen körül a tűzoltóknál, közülük ugyanis sokan foglalkoznak pihenőidejükben burkolással, parkettázással, ám mielőtt ezt megtette volna, hozzájutott egy szájhagyomány útján terjedő telefonszámhoz. Felhívta és megegyezett a mesterrel egy időpontban, amikor is szemrevételezik a teendőket. A szemrevételezés során a „szaki” (akiről kiderült, hogy a tűzoltókhoz hasonlóan szintén másodállásban végzi tevékenységét) mondott egy elfogadható árat és egy közeli időpontot, amikor beleköp a tenyerébe és megragadja a szerszám nyelét.

Olvasónk megnyugodott, hogy bár „kizökkent az idő, ó, kárhozat”, mégis sikerült nyélbe ütni a dolgot. A mester megrendelte a szükséges anyagokat, és a megbeszélt időpontban nekilátott a munkának. Aztán szép lassan kiderült, hogy nem mindig ér rá, sokszor be kellett mennie a munkahelyére dolgozni, és ez bizony hátráltatta a másodállásban végzett tevékenységét. Valószínűleg még így is túl sok szabad ideje maradt, mert közben bevállalt még egy (sürgős) munkát valakinél, aminek az lett a következménye, hogy teljesen szétforgácsolódott. Újabb és újabb határidők és ígéretek után közölte, hogy nem tudja folytatni a munkát, nem tudja tartani az ígéreteit, és ennek így semmi értelme.

Valóban, gondolta olvasónk, ennek így semmi értelme, annál is inkább, mert ekkor már túl volt azon a keserű tapasztalaton is, milyen az, amikor a feleslegesen megvetetett építőanyagot ki-, majd visszaszállítja, újabb felesleges kilónyi porokat, csöveket, falazóanyagokat hoz és visz hétköznap és hétvégén, időt, pénzt, személygépkocsit nem kímélve.

Következett az újabb feladat: keresni valakit, aki a félbehagyott munkát átveszi. Lapozgatás a névsorban, telefon, mester: két hónap múlva van egy üres hete, ha az megfelel, akkor megcsinálja. Kiment a tetthelyre, körülnézett, hümmögött, jajveszékelt, sóhajtozott: itt vissza kell bontani, ott újra kell építeni, amott meg úgy marad, ahogy van, nem tud segíteni rajta. Mondott egy árat, olvasónk elsápadt, abban maradtak, majd keresik egymást.

Közben beköszöntött az augusztus, és olvasónk ekkor érezte magát, Karinthyval szólva, „az Elhagyatottság Harmincadik Szélességi, a Szégyen Századik Hosszúsági S a fogatösszeszorító Dac Végső Magassági Fokán”. Most következik a történetben az „isteni beavatkozás” (bölcsészek kedvéért: deus ex machina), a szomszédasszony egy füzetből kitépett kockás papírlapon átnyújtotta Árpi bácsi telefonszámát. Olvasónk remegő kézzel nyomkodta mobilját, Árpi bácsi éppen ráért, szemrevételezte a feladatot, nem hümmögött, nem sóhajtozott, nem jajveszékelt, annyit mondott: megoldjuk, mikor kezdhetek?

Másnap reggel hétkor nekiállt, délben hazaugrott ebédelni, és háromkor befejezte az aznapi munkát, lévén már nyugdíjas, és napi nyolc óránál nem bír többet. Munka közben lecsúszott egy-két pohár házi málnaszörp (!!!), nem tartott sem kávé-, sem cigiszünetet, talán ennek is köszönhető, hogy percre pontosan tartani tudta a határidőt, amit megbeszéltek.

Mondanunk sem kell, olvasónk arca kisimult, és a happy enddel végződő történet konklúziójaként a következő számvetést készítette:

Ha mestert keresel, a következő típusokkal fogsz találkozni:

- ért hozzá, korrekt, jól dolgozik – őt ne is keresd, már Oberpullendorfban vagy Stratford-upon-Avonban rakja a járólapot;

- ért hozzá, de mivel belőlük kevés maradt itthon, csak fél év múlva ér rá, és nagyon megkéri az árát;

- ért hozzá, de van főállása, ezért nem mindig ér rá, sokszor túlvállalja magát, viszont elfogadható áron dolgozik;

- lásd fent, de ő nem ért hozzá, a komolyabb feladatokba beletörik a bicskája;

- ért hozzá, nyugdíjas, ráér – ŐT KERESD!