A mumus otthonában

2017.12.07. 20:14

A Ceglédi KKSE lesz a balatonfürediek pénteki ellenfele

Idegenben folytatja ma szereplését a Balatonfüredi KSE, amely a nemzetközi kupakudarcot követően sikeresen tért vissza a hazai pontvadászatba.

Horváth Gábor

Mint ismert, a többi magyar csapathoz hasonlóan a balatonfüredi kézilabda-együttesnek sem sikerült kvalifikálnia magát az EHF-kupa csoportkörébe.

A BKSE a spanyol Granollers ellen maradt alul, a párharc nemcsak, hogy vesztes volt, eléggé besűrítette a Balaton-partiak késő őszi versenynaptárát. Ennek ellenére, a Füred sikerrel tért vissza a hazai pontvadászathoz, a múlt héten a Komlót és a Ferencvárost is két vállra fektette az NB I-ben. Ez azt jelenti, hogy a szezonkezdésként aratott nyolc győzelem után, majd a Veszprémtől és a Szegedtől elszenvedett vereségeket követően visszatért megkezdett sorozatához a csapat.

A Balatonfüredi KSE (középen Artur Karvatski) két magabiztos siker után áll a kézilabda NB I-ben Fotó: Penovác Károly

- Nem következett be, amitől tartani lehetett, koncentráltan, jól játszottunk. Nem okozott gondott, hogy begyűjtsük a kötelezőnek tartott pontokat – tekintett vissza a szombati, FTC elleni hazai találkozóra (30:21) Csoknyai István.

A Balatonfüredi KSE szakvezetője kiemelte, a meccsen volt lehetőség a pihentetésre, elosztották a játékperceket, a legfiatalabbak is szerephez jutottak.

A fürediek pénteken a Ceglédi KKSE otthonában lépnek pályára.

- Nehéz pálya a ceglédi, főleg nekünk, hiszen ott már sok borsot törtek a hazaiak az orrunk alá. Nem jó hír, hogy ellenfelünk remek formába lendült, bravúros győzelmet aratott Komlón, előtte pedig szépen helytállt a Szeged ellen. Persze mi is jó formában vagyunk, kezdjük visszanyerni erőnket, egyre acélosabb a csapat. Tudjuk, hogy pokolian nehéz küzdelem vár ránk, de felkészültünk, szeretnénk győzelmet aratni. Bízom benne, hogy megfelelő lesz a védekezés minősége, valamint jó kapusteljesítményt is tudunk nyújtani.

A Cegléd-BKSE-találkozó 18 órakor kezdődik. A Füred a negyedik, a hazai csapat a kilencedik helyről várja az összecsapást. A vendégeknél felépült a cseh légiós Kasparek, az orosz irányító Semenov játéka viszont betegség miatt kérdéses.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget