TOP második felvonás

2018.03.14. 14:00

410 millió forintos fejlesztések: Fejlesztik a kerékpárutakat és körforgalom is épül Pápán

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) második körében benyújtott nyolc pápai pályázat közül nemrég pozitív elbírálásban részesült egy újabb, ami a helyi közlekedési infrastruktúra fejlesztésére irányul és 410 millió forint támogatási forrást jelent a városnak.

Polgár Tibor

Áldozó Tamás polgármester kiemelte: a Szabó Dezső, a Vak Bottyán és a Táncsics Mihály utca, valamint az Acsády út kereszteződésében építendő körforgalommal megszűnik majd az ottani veszélyes kereszteződés Fotó: Polgár Tibor

Áldozó Tamás polgármester a városházán tartott sajtótájékoztatóján elmondta, ezzel a TOP második felvonásában már négy pápai fejlesztési terv nyert támogatást. A városvezető kifejtette, a most bejelentett sikeres pályázat műszaki tartalmát három, jól elkülöníthető beavatkozási területre lehet bontani: ebből egy körforgalom-építést, kettő pedig kerékpárút-fejlesztést jelent. Utóbbiak egyike a Csókától az Igal-lakótelepig tartó, a Veszprémi és a Külső-Veszprémi úttal párhuzamosan futó kerékpárút újjáépítését jelenti. A másik a Várkert úttól kezdődően a Vajda Péter-lakótelepig húzódó szakasz megépítését foglalja magába. A projekt harmadik eleme egy körforgalom megépítése a Szabó Dezső, a Vak Bottyán és a Táncsics Mihály utca, valamint az Acsády út kereszteződésében.

- Ennek a körfogalomnak a megépítésével ott egy veszélyes kereszteződést tudunk megszüntetni. Egyébként a Szabó Dezső utca újjáépítése szintén TOP-os forrásból történik majd meg, köszönhetően a második körben benyújtott, iparterületek fejlesztésére vonatkozó pályázatnak. Ezáltal a rekonstruált út ebbe a körforgalomba fut majd bele – mutatott rá Áldozó Tamás.

Áldozó Tamás polgármester kiemelte: a Szabó Dezső, a Vak Bottyán és a Táncsics Mihály utca, valamint az Acsády út kereszteződésében építendő körforgalommal megszűnik majd az ottani veszélyes kereszteződés Fotó: Polgár Tibor

 

A polgármester emlékeztetett, még a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program első körében benyújtott közlekedésfejlesztési pályázat nyomán 500 millió forintot kapott a város, így a mostani támogatási forrással együtt 910 millió forint áll az önkormányzat rendelkezésére különféle közlekedési, közlekedésbiztonsági beruházásokra. Emellett más TOP-os projektek is tartalmaznak közlekedéssel kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztési elemeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!