seregszemle

2018.09.10. 11:30

Balatonkenesei hajókiállítás: különlegességek a vízben és a parton

A környezetkímélő elektromos hajóké és a túravitorlásoké a jövő – utalt a kiállítókra és az érdeklődésre a helyszínen Michaletzky Luca a szervezők képviseletében. Azt is elmondta, hogy több különlegességet először a Balaton Boat Show-n, Magyarország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajókiállításán mutattak be szeptember 7–9. között.

Kovács Erika

Több mint száz gyártó mutatta be hajóit természetes környezetben

Fotó: Penovác Károly/Napló

Rekordot döntött a kiállítók és a látogatók száma is az idei, immár 23. kiállításon, ahol több mint száz hazai és külföldi gyártó mutatta be hajóit természetes környezetben, vízen és a parton. A rendezvényt csak szombaton kétezren tekintették meg a Kenese Marina Port kikötőben.

Több mint száz gyártó mutatta be hajóit természetes környezetben Fotó: Penovác Károly/Napló

A telt házas hajómustrát Rápolthy Edit kiállításigazgató és a Kenese Marina Port szervezte meg Tóth Róbert vezetésével. A kiállításon a vitorlás, elektromos és motoros hajók mellett teret kaptak vízi sporteszközök, kiegészítők, alkatrészek, ruházati termékek és ékszerek is – minden a vízi életstílus jegyében.

A látogatók nézelődés közben kihangosítón keresztül belehallgathattak a szervezők és kiállítók hajózással kapcsolatos beszélgetéseibe is, amelyek például a motorokról, alapanyagokról, technológiáról, hajózási tanácsokról szóltak.

A szervezők szerint a szeptemberi seregszemle kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a hajózás iránt érdeklődők vagy hajóvásárláson gondolkodók felmérjék a kínálatot, személyesen találkozzanak a hajóépítőkkel és -forgalmazókkal, másfelől ilyen alkalmakkor találkozhatnak egymással a hazai és külföldi gyártók is, hogy beszéljenek gyártással kapcsolatos tapasztalataikról.

A piac évről évre bővül, idén közel 20 hajópremier – köztük egy világpremier – várta a látogatókat, de számos új márka is a Balaton Boat Show-t választotta a piacra lépés egyik startkövének. A nagy nemzetközi márkák – mint a Jeanneau, Bavaria, Dufour, Hanse, Beneteau, Dehler – mellett a magyar hajóipar krémje is jelen volt.

A Balaton Boat Show kiállításra eddig még nem látott mennyiségű, elektromos hajót forgalmazó cég érkezett, köztük az Aqwia Kft., amelyet Viszkei András testvérével együtt évekkel ezelőtt alapított, és az elektromos hajók gyártására specializálódott Balatonfűzfőn.

Nagy népszerűség kísérte az idei eseményen az idén 50. alkalommal megrendezett Kékszalag történetét bemutató kiállítást. Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenyének története korabeli fotókon, legeken és rekordokon keresztül elevenedett meg.

Az idei kiállításon újdonság volt, hogy az információkat mobilapplikáción keresztül is elérhették az érdeklődők, akik ezen keresztül egy kvízjátékon értékes ajándékot nyerhettek, és a hajómustra közösségi oldalán is tájékoztatták őket a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!