top 100+200

2018.11.07. 20:05

Lendületben Veszprém megye gazdasága

Minden korábbinál több, 594 millió forinttal lehetett bekerülni Veszprém megye első háromszáz cége közé, az első százba pedig több mint kétmilliárddal, hangzott el a Veszprém megye gazdaságát bemutató Top 100+200, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Mediaworks Hungary Zrt. közös kiadványa bemutatóján szerdán a kamaránál, ahol a gazdaság elemzése után vállalkozói díjakat adtak át.

Kovács Erika

Fotó: Pesthy Márton/Napló

- Kedvező folyamatok a meghatározóak az utóbbi években Veszprém megye gazdaságában, hangsúlyozta Grábics Ágnes, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője. Mint mondta, 2016-ban 936 milliárd forint bruttó hazai terméket állítottak elő a megyében, ami az ország GDP-jének 2,6 százaléka. Ezzel Veszprém megye a megyék és a főváros rangsorában középen helyezkedik el. Az ország gazdasági teljesítménye 2017-re 4,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, amely elsősorban a belső fogyasztás bővülésének és a dinamikus külkereskedelmi forgalomnak köszönhető.

 

Dégi Zoltán, a NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója aláhúzta, az adópolitika célja a vállalkozások, vállalatok gazdasági versenyképességének támogatása, ezért csökkentették az adminisztrációt, új adónemeket vezettek be. Tavaly megyénk gazdálkodói 1731 milliárd forint árbevételt produkáltak, amelyből a Top 100+200 listán levő 300 cég 1348 milliárdot. – A nagyok még nagyobbak lettek, akik bekerültek a listára, átlagosan 10-20 százalékos árbevétel-növekedést realizáltak. Arra még nem volt példa, hogy a kiadványba minden korábbinál több új cég került fel, amely az összesnek 14 százaléka – mondta az igazgató. Hozzáfűzte, az első háromszáz legjobb közé 594 millió forinttal lehetett bekerülni, az első százba pedig több mint kétmilliárddal, ami jóval nagyobb, mint korábban. A listán levő háromszáz cég az összes dolgozó 59 százalékát foglalkoztatja. Jellemző a feldolgozóipar túlsúlya, a turizmus – ahogy fogalmazott – csak nyomokban található meg. Tavaly 101 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg a gazdálkodók, több mint a felét a listán levő első száz cég. 2017-ben 163 milliárd forint adót és egyéb járulékot fizettek be a megyében, ennek 46,6 százalékát az első 300 cég, ahol a bérek is nőttek.

Markovszky György iparkamarai elnök üdvözölte a Top-listán levő gazdálkodók dinamikus növekedését, majd szólt a megye gazdaságának gyengéiről is, így a közúti, a vasúti közlekedésről, a veszprémi ipari parki infrastruktúráról, az egyetemre jellemző kevés gazdasági szakról és a szakképzés területi egyenlőtlenségeiről.

Az előadások után átadták a vállalkozói díjakat. A Pannon Egyetem és a kamara Kutatás-Fejlesztési és Innovációs Díját a veszprémi Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. kapta meg. A Napló és a kamara „Év Vállalkozása Díját” nagyvállalati kategóriában az ajkai Le Bélier Formaöntöde Zrt., a kisvállalatiban a zalahalápi Csavária Fémtömegcikkgyártó Kft. vehette át, akik megjelenési lehetőséget is kaptak a Világgazdaságban. Jutalmazták az „EuroSkills” nevű nemzetközi szakmai verseny helyezettjeit, bádogos szakmában 7. lett Sándor István, szépségápoló szakmában 6. Papp Viktória Dóra, ács-bemutató szakmában 3. Piltman Gábor, webfejlesztő szakmában 2. Balogh Ákos, bútorasztalos szakmában első lett Simon Krisztián.

A találkozón bemutatták a PL Beauty Cosmetics Kft.-ről és a Bergmann Cukrászdáról szóló filmet, majd a résztvevők névjegyei közül Vezér Dávid, a Mediaworks Zrt. regionális értékesítési vezetője kisorsolta Bodgán József, a Polus-Coop Zrt. elnök-igazgatója nevét, aki ezzel megjelenési lehetőséget nyert a Világgazdaság című lapban.

TOP 100+200 kiadvány digitális változatát itt olvashatja:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!