Az ital egyedisége önmagában is érték

2019.12.21. 20:00

Fekete gyémántba zárták a kubai rumot

Ha például egy 18 éves skót whiskyt tesz az ember az asztalra egy baráti társaságban az étel mellé, akkor az élmény örökre megmaradhat, mert az ital egyedisége önmagában is érték, és mindig emlékeztet a találkozásra.

Kovács Erika

Fekete gyémántot idézőpalackba töltötték akitűnő kubai rumot

Fotó: Kovács Erika/Napló

Így vélekedik a minőségről, a kulturált italfogyasztásról a veszprémi Fehér Dóra, egy csúcsminőségű italokat kínáló családi vállalkozás képviseletében.

– Természetesen megnéztem már, hogyan készítik Dél-Amerikában a cachacát, a fehér rumot a cukornádból, amit majd barna cukorral, lime-mal összetörnek, ráznak a brazilok nemzeti koktéljához, a caipirinhához, és azt is láttam, hogyan készül a vodka orosz földön! Az nagyon fontos, de önmagában nem elég, ha az ember könyvet olvas mindehhez, a fortélyokat is ismerni kell, hogy tisztában legyen adott ital elkészítésével, egyedi értékével, mutat körbe Fehér Dóra az ékszerdobozhoz hasonló üzletben a vitrin mögé zárt italok között. A fiatal lány beleszületett a minőségi italok világába, mert kiskorától kezdve látta, hogy édesapja már a 90-es évek elejétől vette, szállította a különleges italokat, ami akkor idehaza nagy különlegességnek számított.

Fehér Dóra vállalkozó szerint az ital egyedisége önmagában érték
Fotó: Kovács Erika/Napló

Amíg Dóra húga a parfümöket nézegette a reptereken, ő akkor a minőségi italokat bámulta. Ezek után nem volt kérdés a pályaválasztás, és amikor végzett a Pannon Egyetemen, már javában forgatta az italokkal kapcsolatos könyveket, információkat gyűjtött, ismert budapesti bárokban tanulta a fortélyokat, és a mai napig képezi magát. Szerinte az italok világát leginkább az életben lehet megtanulni. – Oda vagyok ezért a misztikus világért, hogy az italokat akár 20-25 évig is érlelték. Gyakran hosszan bele­gondolok, mennyi munka állhat egy különleges ital mögött, míg lepalackozzák, fogalmaz a fiatal lány. Dóra úgy mondja, mindegyik teljesen más, nincs két egyforma ízre, külsőre, színre sem. Állítja, sosem mondhatja az ember egy whiskyre, hogy ezt már ismerem, ugyanis holnap teljesen mást fog kóstolni, mert az összetevők, az előállítási körülmények miatt nagyon sokrétű ez a világ! – Nagyon szeretek megkóstolni egy italt, mert attól kezdve lehet hiteles véleményt adni róla, de ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan spicces lennék, ami még sosem fordult elő, ugyanis a mérték alapvető! – állítja, majd hozzáfűzi: már egy-két kortyból megállapítható, hogy milyen italról van szó. Lényeges, hogy az ember kóstolgassa az ízt, élvezze az élményt!

Szerinte az emberi kapcsolatokban alapvető, hogy leüljünk egymással egy finom étel és a hozzá illő ital mellé, mert ez összeköt, és közben nagyokat lehet beszélgetni. A gasztronómia, benne a kulturált italfogyasztással örökre emlékezetessé teheti a találkozásokat. – Az élvezet a pohárnál kezdődik, így például egy füstös whiskyt zártabb nyakúból érdemes kortyolgatni, mert az összes illat, aroma, íz csak akkor érezhető. Nagy élményt ad a szín, ha burgundi színe van például egy whiskynek, akkor cseresznyefa hordóban érlelhették, ha világos, akkor ez egy francia tölgyfahordóban történhetett. Előbbinél az aszaltgyümölcs-árnyalatok jönnek ki, utóbbiban pedig a virágos, vaníliás, friss ízek, beszél szenvedéllyel hivatásáról.

Dóra, kezében egy nagyon különleges francia konyakkal
Fotó: Kovács Erika/Napló

Dóra szerint lényeges az ital „lefolyása” a poháron, ha nagyon olajos, idősebbről van szó, ha ellenkezőleg, akkor könnyedebb, frissebb lehet. Az illatolás, amikor megmozgatjuk az italt a pohárban, szintén sokat elárul. Alapvető feltétel az állandó hőmérséklet, mert a szélsőségek tönkretehetik a minőséget. A dugóval lezárt italt háromhavonta mozgassuk meg, hogy ne száradjon ki a dugó, mert egyébként tönkremehet az ital.

– Ékszerhez hasonlít az aranyozott Fabergé tojásban levő 40 százalékos vodka, nem igaz? – mutat egy különlegességre Dóra, amit bárki kortyolgathat karácsonykor négyszázezerért. A gyártó külön engedélyt kért, hogy ebbe a tojásba tölthesse az italt, aminek minőségét certifikátum is garantálja. Van konyak több mint egymillióért, ami 60 és 80 év közötti párlatokból készült, ennyi ideig érlelték hordóban a franciaországi Cognac község borvidékén, mert az igazi, eredetvédett konyak onnan származik. A fiatal lány büszkén mutatja az ’57-ből való skót whiskyt, ami az egész világon ritkaságnak számít, és nagyon nehezen lehet beszerezni. Itt ez az ital látványosság, és nem is lehet megvásárolni, mert eszmei értéke felbecsülhetetlen.

Fekete gyémántot idéző palackba töltötték a kitűnő kubai rumot
Fotó: Kovács Erika/Napló

– Micsoda szépség rejlik ebben a fekete gyémánthoz hasonló üvegben! – mutat egy különleges rumra, ami Kuba alapításának ötszázadik évfordulójára készült. Ebből itthon három-négy van, és több mint egymillióba kerül. Dóráék fél évet vártak rá, míg a forgalmazóktól meg tudták venni. Náluk a legdrágább ital jelenleg a másfél milliós whisky, amit 80-100 évig érleltek, és amiből idehaza három található a piacon: náluk kettő, egy magángyűjtőnél, és ez Európában is nagy ritkaság. – Ezekre az italokra különösen büszke vagyok, mert ha belegondolok, hogy mi történt 100-120 évvel ezelőtt, ez már önmagában is rejtélyes! Akkor már hordóba zárták valamennyit, és javában készítették a skótok a whiskyt, ami hihetetlen! – fogalmaz Dóra. Elmeséli, akkor teljesen más volt a gabona, a talaj, a víz minősége, a folyók vízállása, ahonnan a vizet nyerték, ami a tőzeg miatt nagyon fontos alkotóelem.

Aztán léteznek szent évek a világon, amikor adott ital különösen jó minőségű, például a rumnál a 2000-es és a 2004-es volt ilyen, amikor kitűnő volt a cukornádtermés, ami a fő alkotóelem. Rumot főként Kubában, meg a Karib-térségben készítenek, de Indiában, Japánban is jellemző. Sokat jelent egy italnál az időjárás, a szélirány, az előállítás módszere, amik az egyedi értékeket adják. Ezek alkotják az italok jellemzőit adott korban, és ettől különbözik a régi az újtól.

– Sokan kérdezik, mi kerülhet egy italban ennyibe. Mire azt mondom: ezek műtárgyak! – szögezi le Dóra. Kiemeli, mindezt sokan megvehetik, de akkor szomorúak, amikor a drága italokat egyetlen este megisszák, és nem adják meg a módját az egyediségüknek. Ez történt nemrég két üzletembernél, akik fejenként hárommillióért vettek whiskyt, és egy este tartott ki náluk. Dóráék partnereiken keresztül kutatják fel a világ legjobb italait, náluk mintegy 4500-féle van, a föld minden részéről.

A lány a céljairól elmondja, nagy tervet dédelget, de még titokban tartja. Annyit elárult, minél szélesebb körben szeretné népszerűsíteni a minőségi italokat, a kulturált fogyasztásukat, mert az egyediségük és különlegességük csak így értékelhető. – Az ünnep, a karácsony pedig kitűnő alkalom erre! – állítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!