Az áldozatok a győztesek

2018.02.23. 17:44

Emléktáblát avattak a politikai elítéltek tiszteletére Veszprémben

A kommunista diktatúrák alatt a veszprémi várbörtönben raboskodóknak és az egykori fegyintézetben kivégzett politikai elítélteknek állítottak emléktáblát a Veszprémi Törvényszék udvarán pénteken.

Marton Attila

Emléktáblát avattak a kommunizmus áldozataiért a Veszprémi Törvényszék udvarán Fotó: Balogh Ákos

A kommunizmus világszerte százmillió áldozatot követelt, mondta bevezetőjében Pintér Kornél, az emléktáblát állító Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet elnöke. Porga Gyula, Veszprém város polgármestere hangsúlyozta, az emléktábla azok hősiességét hirdeti, akik képesek voltak ellenállni a diktatúra elnyomásának, akár életüket is áldozva meggyőződésükért. Hozzátette, látszólag az áldozat azok, akiket legyőzött a kommunizmus, mára azonban azok váltak győztessé, a szabadság zászlóvivőivé, akiknek lelkét nem tudta megtörni a diktatúra. Olyan időkben álltak ellen a gonosznak, amikor ez az életükbe került – fogalmazott a városvezető.

Emléktáblát avattak a kommunizmus áldozataiért a Veszprémi Törvényszék udvarán Fotó: Balogh Ákos

Kahler Frigyes jogtörténész, a Veszprémi Törvényszék büntetőkollégiumának nyugalmazott vezetője arról beszélt, a kommunizmus mérhetetlen szenvedést okozott Magyarországnak a Tanácsköztársaság alatt 1919-ben, majd a szovjet megszállással az 1945 utáni évtizedekben. A diktatúra a társadalomnak terrort, malenkij robotot, koncepciós pereket, kitelepítést, téeszesítést és vallásüldözést hozott. Kiemelte, ezreket öltek meg, több tízezren sínylődtek börtönben, és sokan voltak, akiknek pályájukat kellett elhagyniuk a diktatúra miatt.

 

Novák Sándor alsóörsi kőfaragó alkotását Némethné Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke és Kahler Frigyes leplezték le.

Az emléktáblát Márfi Gyula veszprémi érsek és Oláh Emil alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze áldották meg. A rendezvényen közreműködött a Magyar Honvédség Légierő Zenekar, az avatóünnepséget koszorúzás zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!