nem árt egy kis bizalmatlanság

2017.11.15. 14:21

Átverés az interneten: majdnem sikerült eladni a nem létező autót

Egy ismeretlen személy az egyik internetes oldalon közzétett egy használt gépkocsit kínáló hirdetést. A veszprémi sértett 2017. november 9-én felvette vele a kapcsolatot, és jelezte, hogy megvenné az autót.

A vételárban és a foglaló összegében megállapodva a sértett százezer forintot utalt át a hirdető bankszámlájára, aki ezután törölte a hirdetést, majd a megadott telefonszámon már nem volt elérhető – írja a police.hu. A sértett által remélt adásvétel így elmaradt és az általa fizetett foglalót sem kapta vissza.

A veszprémi rendőrök adatgyűjtésének eredményeként rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2017. november 13-án budapesti lakásában elfogták, előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomásában a budapesti férfi elmondta, hogy a hirdetésben kínált autóval nem rendelkezik, az aukciós oldalon közzétett fotót az internetről töltötte le.

A 24 éves férfival szemben – szabadlábon hagyása mellett – csalás vétség meglapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!